E-Watergate: az oroszok a fő gyanúsítottak

Nancy-PelosiNancy Pelosi, a képviselőház demokrata csoportjának vezetője – volt házelnök – szerint nyilvánvaló, hogy az oroszok állnak a demokraták elleni számítógépes támadások mögött. Pelosi „elektronikus Watergate-botránynak” nevezte a támadásokat. „Az oroszok voltak” – fogalmazott a kaliforniai képviselőnő, s elmondta, hogy információi szerint a számítógépes rendszerek elleni támadások sokkal szélesebb körűek voltak, mint azt korábban feltételezték. Érintették Hillary Clinton elnökjelölt és volt külügyminiszter levelezését, a demokrata pártvezetés számítógépes rendszerét, de a demokraták kongresszusi választási bizottságának és a demokrata párti kormányzók szövetségének számítógépes rendszerét is.

Az amerikai kormányzat eddig nyíltan nem nevezte meg Oroszországot a hacker-támadások elkövetőjeként vagy felbujtójaként, de Obama egy pár héttel ezelőtti interjújában az NBC televízióban szakértők véleményére utalva elképzelhetőnek tartotta Moszkva részvételét a számítógépes támadásokban. Az amerikai sajtóban kiszivárogtatott információk szerint a számítógépes támadások mögött az orosz katonai hírszerzés (GRU) és a polgári hírszerzés (FSZB) állhatott. Erről írt a The New York Times című lap is, amely szintén arról közölt információkat, hogy a hackertámadások sokkal szélesebb körűek voltak, mint azt korábban feltételezték, és több mint száz demokrata párti tisztségviselőt és csoportot érinthettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

3D-nyomtatással cserélnék le a gipszelést

hét aug 15 , 2016
Vastag gipsz helyett 3D-s technológiával rögzíthetik a töréseket egy magyar informatikus ötletének köszönhetően, aki finanszírozót keres a megvalósításhoz – írta meg egy országos napilap. A cikk szerint Molnár Miklós egy szoftver segítségével tizenkét óra alatt nyomtatta ki a csuklójára megfelelő szorítót. A projektben az új rögzítés tesztelésére a fővárosi baleseti […]

És még ez is...