E-jegybotrány: a NAIH hatósági eljárást indít

Adatvédelmi hatósági eljárást indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a T-Systems Magyarország Zrt. által üzemeltett online jegyértékesítési rendszerrel, valamint a MOL Bubi közbringarendszerrel összefüggő adatkezelésekkel kapcsolatban – közölte a hatóság elnöke. Péterfalvi Attila közleményében azt írta, az adatvédelmi hatósági eljárás elindításáról a sajtóban megjelent információk alapján, valamint a 24.hu által elküldött adatbázisok áttekintését követően döntöttek, mivel „a feltételezett jogellenes adatkezelés személyek széles körét érinti, illetve nagy érdeksérelmet idézhet elő”. Hozzátette: a hatóság az eljárás során elsődlegesen azt vizsgálja, hogy a BKK és a T-Systems Magyarország az adatkezelések során teljesítette-e az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben szereplő kötelezettségeket, különösen az informatikai rendszerekkel összefüggésben az adatbiztonsági követelmények.

A hatóság az eljárás során a BKK-tól és a T-Systems Magyarország Zrt.-től is szerződéseket és belső szabályzatokat kér be, valamint több kérdést is feltesz az adatvédelmi incidensekkel kapcsolatban. Péterfalvi megjegyezte: adatvédelmi eljárásban a hatóság adatvédelmi bírságot is kiszabhat jogellenes adatkezelés miatt, amelynek összege húszmillió forintig terjedhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Váratlan fejlemény: tovább nő a számítógépes vírusok száma

pén aug 4 , 2017
ShareTweetPinShareCsaknem ötmillió új számítógépes vírus került ki az internetre idén, az első fél évben, ami hatvan százalékos növekedést jelent az előző év első feléhez képest – közölte a G Data. A statisztika szerint ma egy számítógépet átlagosan 47,4 támadás ér félévente. Ezek 78 százaléka potenciálisan kéretlen programokhoz (pup) kapcsolódik, a […]
vírus

És még ez is...