Dömölki Bálint 80

Domolki-BalintDömölki Bálint, a magyar informatika egyik legnagyobb alakja néhány napja, július 11-én ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Az ELTE matematika szakán szerzett diplomát 1957-ben. formális nyelvek szintaktikai elemzése címmel Moszkvában szerzett kandidátusi fokozatot 1966-ban. 1957-től az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjában dolgozott, részt vett az első magyarországi számítógép létrehozásában. 1965 és 1990 között több szoftverfejlesztő cégben vezető állásokat töltött be (INFELOR, SZÁMKI, majd SZKI). 1990-ben több munkatársával együtt megalapította az IQSOFT céget, melynek 1997-ig ügyvezető igazgatója, majd 2003-ig igazgatósági elnöke volt.

Aktívan közreműködik a hazai informatikai stratégiai tervek kidolgozásában, több ezzel foglalkozó tanulmány szerkesztője. Több MTA-bizottság tagja. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alapító tagja, majd 1985 és 1990 között elnöke, 1994 óta pedig tiszteletbeli elnöke. Az Európai Unió különféle projektjeiben, pályázatok értékelésében és programok auditálásában is közreműködött. 2005–2010 között vezetője volt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács keretében folyó Információs Társadalom Technológia Távlatai (IT3) projektnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lopott árut nem érdemes az interneten hirdetni

hét júl 27 , 2015
ShareTweetPinShareA Szolnoki Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást B. Sándor szolnoki lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a harminckét éves férfi 2015. június nyolcadika és 2015. július ötödike között két alkalommal is bejutott egy szolnoki társasház nyitva hagyott tárolójába, ahonnan először egy kerékpárt, majd második visszatérésekor […]

És még ez is...