Digitális paradicsom lesz Tel-Aviv

 

Tel-Avivot a világ első digitalizált városává alakítják a következő hónapok nagyszabású Digi-Tel nevű programjában – jelentette be Ron Huldai polgármester. Az új, internetes rendszer a város minden lakójának lehetővé teszi az elektromos ügyintézést az összes önkormányzati ügyben, köztük az ingatlanadó befizetését, a különböző engedélyek kérését és az illetékek rendezését, a gyerekek iskolai, óvodai és napközis beíratását. Még az idén meg lehet majd oldani minden iskolai és egyéb befizetést otthonról néhány kattintással. Ezen túl állandó közlekedési információkat is nyújt az új rendszer az útelzárásokról, a balesetekről, sőt még a szabad parkolóhelyekről is. A rendszer kedvezményes klubtagságot ígér a múzeumokba, koncertekre és a színházakba, és igény szerint naponta felhívják a figyelmet a környék rendezvényeire, valamint az utolsó percben vásárló tel-aviviak féláras jegyeket rendelhetnek az előadások napján még a Habimába, a helyi nemzeti színházba is. Nyilvánossá teszik az összes városrendezési és építkezési tervet, a város különböző bizottságai üléseinek jegyzőkönyveit, és mindezt akár az okostelefonjaikra is letölthetik az érdeklődők. A város „ajándéka” lesz – nemcsak a helyiek számára – a díjmentes wifi szolgáltatás a köztereken, sőt a tengerpartra is le lehet vonulni a számítógépekkel, mert ott is elérhető lesz ingyenesen a világháló.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Trafikrendszer: a Kulcs-Soft ugrásra kész

ked máj 21 , 2013
  A Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. bejelentette, hogy kész rendszert és megoldást nyújt a trafikok pénztárgép problémájára. A Kulcs-Soft rendszere és informatikai megoldása képes a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően az árukészlet teljes körű kezelésére és nyilvántartására, illetve arra, hogy a törvények által meghatározott információkat kommunikálja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN) felé […]
ZX-81

És még ez is...