Deutsch szerint nem állunk rosszul

deutsch-tamasMagyarország a digitalizáció területén az Európai Unió tagállamainak mezőnyében a középső kategória második felében található, de ahhoz, hogy a digitalizáció 2020-ra elérje, majd azt követően meghaladja az unió átlagos mutatóit, jelentős fejlesztésekre van szükség — mondta a digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos az Inforádióban. Deutsch Tamás kifejtette: egy ország digitalizációs helyzetének megállapítására négy szempontot vizsgálnak: a mobil- és vezetékes hálózatok fejlettségét, azok hozzáférhetőségét, a digitális tartalomkínálatot, továbbá a lakosság digitális kompetenciáját. Az internetes hálózat fejlettségét tekintve Magyarország az unió legjobb hálózatával rendelkező országainak első harmadába tartozik. Jelentős fejlesztések folynak a gyors internetet lehetővé tevő vezetékes hálózat bővítésére, a mobilinternet-hálózat kiépítettsége, műszaki állapota pedig lehetővé teszi, hogy az 5G technológia alkalmazása terén a világ élvonalába tartozzunk majd a 2020-as években.

A hálózatok elérhetőségével kapcsolatban a miniszterelnöki biztos emlékeztetett arra, hogy 2017. január elsejétől az internetezés áfája 27 százalékról 18 százalékra csökken, ami 8-10 százalékos fogyasztói árcsökkenést jelent. Ezzel egy időben minden magyarországi szolgáltató kínálatában megjelenik a legkedvezményesebb csomagjuknál is olcsóbb, úgynevezett digitális jólét alapcsomag, ami további 8-13 százalékkal csökkentheti az internet-hozzáférhetőség árát. Elmondta azt is, hogy az Európai Bizottsággal jelenleg is folynak a tárgyalások – mivel meglátásuk szerint a jelenleg hatályos irányelv alapján nincs lehetősége egy tagállamnak kedvezményes áfakulcsot alkalmazni az internet esetében -, a biztos azonban elképzelhetőnek tartja, hogy szakmai érvekkel meggyőzhető a bizottság.

A digitális tartalmak kínálatának gazdagsága szintén egyik kritériuma a digitalizációs fejlettségnek, ide tartoznak egyebek közt az egészségügyi, e-közigazgatási szolgáltatások – mondta a miniszterelnöki a biztos. Fontos az is, hogy az adott ország polgárai milyen kompetenciákkal rendelkeznek a digitális világ lehetőségeinek kihasználásához. Utóbbiban áll legrosszabbul Magyarország, részben ezzel indokolta a biztos a digitális oktatási stratégia (DOS) kidolgozását, a teljes magyar oktatási rendszer – magában foglalva a köznevelés, a szakképzés, a felnőttoktatás és a felnőttkori tanulás – digitális átalakítását.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

E-Watergate: az oroszok a fő gyanúsítottak

hét aug 15 , 2016
ShareTweetPinShareNancy Pelosi, a képviselőház demokrata csoportjának vezetője – volt házelnök – szerint nyilvánvaló, hogy az oroszok állnak a demokraták elleni számítógépes támadások mögött. Pelosi „elektronikus Watergate-botránynak” nevezte a támadásokat. „Az oroszok voltak” – fogalmazott a kaliforniai képviselőnő, s elmondta, hogy információi szerint a számítógépes rendszerek elleni támadások sokkal szélesebb körűek […]

És még ez is...