Degeszre keresik magukat a kínai írók

 

Több száz millió forintnak megfelelő összeget keresnek ma a legsikeresebb kínai írók. Nemrég közzétett sikerlistájukból pedig az is kiderül, hogy a kelet-ázsiai országban egyre inkább előretörnek a fiatal olvasóközönséget megcélzó, interneten publikáló szerzők. Idén először – egy független rangsorban – az interneten publikáló írók szerzői jogdíjai is ismertté váltak. Az online olvasói platform mind nagyobb teret kap Kínában, és a jövő iránya is kétségtelenül ez: június végén már 540 millióan interneteztek a kelet-ázsiai országban, számuk a becslések szerint 2015-re 800 millióra nő majd. A hivatalos adatok szerint az internetes olvasók száma már most meghaladja a 200 milliót, a szerzők száma pedig a 30 ezret közelíti. A szerzői sikerlistából is az internet felé eltolódás trendje mutatkozik: Kuo Csing-mingnél csaknem 9 millió jüannal többet keresett az „online aranyérmes”, a Tangcsia Szansao álnév alatt publikáló, Kuóhoz hasonlóan fantasyval sikert arató internetes író, akinek szerzői jogdíjakból származó bevétele idén a 33 millió jüant is meghaladta. Az internetes ezüst- és bronzérmesek szintén jelentős pluszt mutatnak fel: Csu Hong-cse 21 millió, a 22 éves Tiencan Tutou pedig 18 millió jüant keresett az internetről letöltött műveivel — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Facebook: stresszes a sok ismerős

sze nov 28 , 2012
ShareTweetPinShare  Az ismerősök számának gyarapodásával együtt a Facebook-felhasználók stresszérzete is növekszik – derült ki egy új tanulmányból. A skóciai Edinburghi Egyetem üzleti tanszékén dolgozó szakemberek tanulmánya szerint minél több baráti csoportja van egy felhasználónak, annál inkább növekszik annak a lehetősége, hogy online viselkedésével megbotránkoztat egyeseket. Az eredmények alapján leginkább a […]
ZX-81

És még ez is...