CNN: Assange 2016-ban Londonból irányította a beavatkozást az amerikai választásokba

Julian Assange, a WikiLeaks hírportál alapítója 2016-ban Ecuador londoni nagykövetségéről irányította a beavatkozást az amerikai választásokba – közölte exkluzív információk alapján a CNN.

A hírtelevízió egy spanyol privát biztonsági cég által összeállított dokumentumokra hivatkozva közölte, hogy Assange személyesen vett át a 2016-os választásokra vonatkozó, feltételezhetően lopott háttéranyagokat és információkat a londoni nagykövetség épületében. Az ecuadori kormány számára összeállított, lehallgatásokat és megfigyeléseket rögzítő dokumentumok szerint Assange egyfajta irányító központtá alakította az ecuadori nagykövetséget, és onnan irányította az egyes, a demokratákra és elnökjelöltjükre, Hillary Clintonra nézve potenciálisan terhelő információk kiszivárogtatását. A követség épületében Assange állítólag oroszokkal és „világklasszis” hackerekkel is találkozott, és néha órákon keresztül tárgyaltak. 2016 júniusában például legalább hét találkozója volt oroszokkal, köztük olyan személyekkel is, akik kapcsolatban álltak a Kremllel. A dokumentumok szerint abban a hónapban Assange ötször találkozott az orosz kormány ellenőrzése alatt álló RT-televízió munkatársaival, és kétszer folytatott megbeszélést egy Jana Maximova nevű orosz nővel, akinek kilétéről azonban semmit sem tudni. A jelentés szerint a WikiLeaks-alapító hozzájutott nagy teljesítményű számítógépekhez és más eszközökhöz is, amelyek megkönnyítették az információk továbbítását. A számítógépeket és tartozékaikat ráadásul közvetlenül azt megelőzően kapta, hogy a WikiLeakshez eljuttattak oroszok által megszerzett információkat. Egy meg nem nevezett ecuadori hírszerző – a CNN szerint – megerősítette, hogy a hírtelevízióhoz eljutott dokumentumok hitelesek. A CNN idézte a jelentés azon megállapítását, miszerint „kétségtelenül van bizonyíték arra”, hogy Assange-nak vannak kapcsolatai orosz hírszerző szervezetekkel. A jelentést összeállító spanyol cég nem reagált a CNN megkeresésére.

Assange mindig cáfolta, hogy kapcsolatban állna a Kremllel, vagy hogy a kiszivárogtatott információk „az orosz kormánytól vagy az állampárttól” származnának. 2016 decemberében a Fox televíziónak Londonból adott interjújában azt mondta: Donald Trumpról is nyilvánosságra hozott volna lejárató információkat, ha kapott volna ilyeneket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megkerült a rendőrségi pendrive

pén júl 19 , 2019
Megkerült az elveszett pendrive, amin a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) összes munkatársának személyes adatai voltak. Az adathordozót egy szolgálati gépjárműben találták meg. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) határozatára hivatkozva több sajtóhír is megjelent azzal kapcsolatosan, amely szerint a BRFK elhagyott egy pendrive-ot az összes munkatársuk személyes adataival. A hír […]
pendrive

És még ez is...