Céget is alapított a firnyákos internetes csaló

bilincsA Ceglédi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki közösségi oldalon feladott apróhirdetések útján 41 embert csapott be és károsított meg. A bűnügy vádlottja, egy budapesti férfi alkalmi munkából élt. 2014 júniusában elhatározta, hogy internetes oldalakon fog hirdetni eladásra különböző számítástechnikai dolgokat, a pénzt átutaló megrendelőnek azonban nem küld semmit, s az így szerzett pénzből fog megélni. Terve megvalósításához bankszámlát nyitott, több telefont vásárolt, sőt egy céget is alapított, aminek ő lett az ügyvezetője. Közösségi oldalakon hirdetéseket adott fel.

A hirdetésre jelentkezőkkel a saját vagy cége számlájára előre átutaltatta a vételárat, vagy annak előlegét. A vevők azonban hiába várták a megrendelt árukat, azok soha nem érkeztek meg. A vádlott egy ideig hitegette a reklamáló megrendelőit, később azonban elérhetetlenné vált a sértettek számára. A meghirdetett termékek között laptop, tablet, DVD író, televízió, mobiltelefon volt. Ezekkel a dolgokkal a férfi soha nem rendelkezett. A sértettek 4000-45 000,forintig terjedő összegeket fizettek a vádlottnak. A férfi 2014 júniusától 2015 februárjáig 41 embert csapott be. Ez idő alatt mintegy 730 000 forintot szerzett a csalások útján. A Ceglédi Járási Ügyészség fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A GVH rajta tartja a kezét a szálláshely-foglalási piac ütőerén

vas jún 12 , 2016
ShareTweetPinShareA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elkészítette az online szálláshelyfoglalás piacának vizsgálatáról szóló jelentését. A GVH idén nem tervez beavatkozást a piacon a vizsgálat ideje alatt történt pozitív változtatások miatt, de az Európai Versenyhálózat Monitoring munkacsoportjának tagjaként továbbra is figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat. A GVH még 2013 nyarán indított ágazati vizsgálatot […]
GVH

És még ez is...