Péterfalvi Attila azt ajánlja, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban kapjanak felvilágosítást a digitális eszközök biztonságos használatáról. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint ebben kiemelt a szülők felelőssége. Sok esetben azonban maguk a szülők és a pedagógusok sem rendelkeznek a kellő informatikai tudással, ezért jelentős a civil […]

A hallgatói kiválóság fejlesztését előtérbe helyező, hat féléves, magyar nyelvű, nappali alapképzésben megvalósuló programtervező informatikus szakot indít idén szeptembertől a győri Széchenyi István Egyetem. A képzés a szoftverfejlesztés és a modellezés tárgykörében projektorientált oktatást, céges munkatapasztalat szerzését, valamint nemzetközi projektekben való részvételt is kínál. A hallgatók a mesterséges intelligenciától egészen […]

Lezárult a Huawei Technologies „Seeds for the Future” elnevezésű egyetemistáknak szóló tehetséggondozó programja, amelynek keretében idén nyolcnapos online képzésen vehettek részt az érdeklődők. A tréning során a hallgatók az egyetemen megszerzett ismereteiket összemérhették az infokommunikációs iparág által megkövetelt készséggel, korszerű technológiai ismereteket sajátíthattak el, valamint gyakorlati projektfeladatokon keresztül nyerhettek betekintést […]

Átfogó informatikai fejlesztés indul a Zeneakadémián az uniós helyreállítási alap támogatásával, több mint 1,2 milliárd forintból – közölte a a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia). Sikeresen pályázott a Zeneakadémia, mintegy 1,25 milliárd forintot (ebből csaknem egymilliárd forint uniós forrás) nyert el az intézmény. A gyakorlati képzés digitális fejlesztése Liszt Zeneakadémiáján […]

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) idén is átadta Az év tanárcsapata a digitalizációért díjat és a vele járó kétmillió forintos támogatást. Idén az energiahatékonyság volt a központi témája a VISZ által alapított Az év tanárcsapata a digitalizációért pályázatnak. A szervezet kétmillió forintot ajánlott fel a legjobb pályamunkát beküldő tanárcsapatnak. Az […]

Együttműködésről állapodott meg a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE). Zentai László, az egyetem kommunikációs referensének tájékoztatása szerint az együttműködés eredményeként az egri felsőoktatási intézmény hozzáférést kap hazánk leggyorsabb szuperszámítógépéhez, amely lehetőséget kínál több kutatási projekt és kutatócsoport munkájának felgyorsítására, támogatására. A megállapodás azért […]

Átadták a Debreceni Egyetem (DE) e-sport központját pénteken; a Nagyerdei Stadion külső karéjában 300 millió forint kormányzati támogatásból és egyetemi forrásból alakították ki a létesítményt – közölte az átadáson Bács Zoltán kancellár. Elmondta, a központ elsősorban oktatási célokat szolgál, az informatikai, a gazdaságtudományi, illetve a műszaki karon tanuló hallgatókat segíti, […]

A legrégebbi és legnagyobb nemzetközi programozói verseny, az International Collegiate Programming Contest (ICPC) magyarországi fordulóján a dobogó mindhárom fokára az ELTE hallgatóiból álló csapatok állhattak fel. Ők vesznek majd részt a novemberi ljubljanai regionális döntőben. A hazai egyetemek hallgatóiból álló háromfős csapatoknak öt órájuk volt arra, hogy az összesen tizenhárom, […]

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az Óbudai Egyetem 2024-től figyelembe veszi a 400 felvételi pontszám feletti 100 pont beszámításánál az ICDL-t. A BME tanulmányi bizottsága 2024-től figyelembe veszi a 400 felvételi pontszám feletti 100 pont beszámításánál az ICDL-t: az ICDL Base bizonyítványt 25 ponttal, az ICDL Standardet […]

Egy tárgyból minden szakon emelt szintű érettségit vár a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), amit többletpontokkal is elismer – közölte az intézmény. A Műegyetem közleménye szerint az ötödik érettségi tárgy és az intézményi többletpontok jogcímei esetében is széles választási lehetőséget kínálnak a 2024-től érvényes felvételi szabályok szerint. A munkatapasztalat, […]