Cisco Hálózati Akadémia képzésein a kezdetektől 17 millióan kaptak piacképes tudást világszerte, Magyarországon pedig csaknem 80 ezer hallgató vett részt a képzéseken az elmúlt 25 év alatt. Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Cisco Hálózati Akadémiának globálisan 3,2 millió, míg Magyarországon 15 ezer hallgatója van. Tájékoztatása […]

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Kiberbiztonsági mesterképzésén a kockázatértékelés, kockázatmenedzsment tavaszi tárgy részeként a KÜRT Zrt. szakértői, gyakorlati oktatásokat tartanak. Az együttműködés különlegessége, hogy az oktatás a SeCube GRC rendszer segítségével történik. A SeCube GRC – a KÜRT saját fejlesztésű biztonságirányítási rendszere, amelyet -a cég közleménye szerint- számos piaci és […]

A Huawei és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képviselői aláírták a SEEDs ösztöndíjprogramról szóló megállapodást. A Huawei közleménye szerint a vállalat SEEDs ösztöndíjprogramjának célja a technológiai területekre vonatkozó tehetséggondozás, például az 5G-vel kapcsolatos hallgatói kutatások támogatása. A több tízmillió forintos ösztöndíjalap olyan hallgatói projektekre is fordítható, amelyek magukban foglalják a […]

A műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) idén már az óvodákra is kiterjesztené a fiatalok edukációját. A számos hazai és nemzetközi céget tömörítő szervezet tagvállalatainak szakemberei az év második felétől olyan, a legkisebbek számára kidolgozott játékos, élményalapú foglalkozásokat fognak tartani ezekben az intézményekben, amelyeken keresztül a […]

Véget ért a világ legrangosabb informatikai diákolimpiáinak kétnapos válogatóversenye az ELTE Informatikai Karon. A válogatón legjobb eredményt elérő nyolc versenyző vesz részt az augusztus 28-ától Szegeden zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI 2023). Négy diák a nyáron Magdeburgban zajló Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI 2023), négy társuk pedig a Romanian Masters of […]

Nemzetstratégiai kérdés, hogy több lány válassza a természettudományos pályát – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, számos tudományos felismerés van, amely nők nélkül nem születhetett volna meg. Ilyen többek között a lepra gyógymódja, a légköri üvegházhatás, a DNS-kutatások és a […]

A gazdaság sikerének egyik kulcsa, hogy beépüljön az oktatásba, a szakképzésbe a gazdaság és a vállalatok szakképzett munkaerő iránti igénye — jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Parragh „nem mondok számot, mert irritáló lenne” László a 16. Szakma Sztár Fesztiválon elmondta, hogy a szakképzés reformja soha nem […]

Iskolák és diákok versenyezhetnek az időszaki használt mobiltelefon- és elemgyűjtő bajnokságon a Fenntarthatósági Témahét keretében április 17. és május 19. között. A szervezők közölték, hogy április 24. és 28. között megrendezendő országos Fenntarthatósági Témahét keretében ismét meghirdetik az időszaki szelektív hulladékgyűjtő bajnokságot, amely során ezúttal is két kategóriában szállhatnak versenybe […]

Történetében először tartják Magyarország határain túl az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) egyik szekcióülését. A Kárpát-medencei magyar felsőoktatás legnagyobb tudományos seregszemléjét első alkalommal szervezi önállóan külhoni egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi campusába mintegy 300 résztvevőt várnak Magyarországról és más határon túli területekről – számolt be Balog Adalbert […]

Információs napot szervez a természettudományos tárgyakat oktató tanároknak, valamint a középiskolákban oktató osztályfőnököknek a Nők a Tudományban Egyesület április 13-án, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A szervezők közleménye szerint a Tanárok napja elnevezésű program során a résztvevők betekintést nyerhetnek a mérnöki, informatikai és egyéb, a jövőt formáló szakmák világába. […]