A kifejezetten utazóknak szóló feltöltőkártyás szolgáltatás a fizikai SIM kártyák mellett már eSIM kártyán is elérhető a CitySIM-nél. A telefonok fejlődésével a mobilszolgáltatók is újításokkal rukkolnak elő. “Az eSIM kártyánk már három éve létező termék, de a pandémia miatt elhalasztottuk a széleskörű bevezetését” – mondta Veres Gabriella, aki a Lloyd […]

Június 1-től a Vodafone Magyarország mobilhálózatán működik tovább a DIGIMobil szolgáltatás. A DIGIMobil ügyfelei nyártól országos lefedettséggel használhatják készülékeiket. A 4iG Nyrt. bejelentette, hogy leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. kizárólagos tulajdonát képző DIGI Kft. a tulajdonában, illetve üzemeltetésében álló egyes mobil hálózati infrastruktúra elemeit, valamint bizonyos mobil távközlési szolgáltatás keretében […]

Az okosjegy szolgáltatás már minden Magyarországon közlekedő belföldi InterCity-járaton elérhető, több mint nyolcvan város felé. A MÁV Zrt. közleménye szerint már a Balaton déli partja, valamint Győr és Szombathely felé is váltható okosjegy. Azok az utasok, akik az interneten és a MÁV applikáción váltható okosjegyet választják, akár negyven százalékkal kedvezőbb […]

Márciusban már az egymilliót is átlépte a BudapestGO regisztrált felhasználóinak száma – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK közleménye szerint a társaság jegyvásárló és utazástervező alkalmazását már „több mint 2,5 millió ügyfél töltötte le”. A BudapestGO-val 37 millió útvonalat terveztek és 670 ezer felhasználó 6,7 millió jegyet és […]

Zongora-pedagógiai applikációt készített Nagy János Yancha Erkel-díjas zongoraművész. Az alkalmazás a dzsessz működésének, tanításának könnyen követhető formáját mutatja be. A szokatlan, újszerű applikáció az improvizatív műfaj tematikus oktatásáról szól, szem előtt tartva azt is, hogy ne vesszen el a dzsessz egyedi, csak az előadóhoz és az adott pillanathoz kötődő unikális […]

Az elmúlt két napban Magyarország legnépszerűbb, legtöbbet letöltött applikációja volt a MillióLépés; a 77 napos kihívás első két napját rekordszámú regisztrációval és várakozás feletti aktivitással zárta a Millió lépés az iskoládért program. A hétfőn indult országos mozgásösztönző versenybe eddig 1600 iskola 8600 osztálya jelentkezett, valamint több mint 60 ezren töltötték […]

A MÁV applikációban átmenetileg nem lehet jegyet váltani – közölte a Mávinform. A vasúti menetjegyeket a pénztárakban, a vonatok fedélzetén, a jegykiadó automatáknál, valamint az Elvirán vásárolhatják meg az utazók. Az alkalmazás hibának kijavításán már dolgoznak. A szokottnál tovább, akár 20-30 percig is eltarthat, amíg a jegy megérkezik a vásárlóhoz. […]

Nagyobb adatforgalom mellett is kevesebb energiát fogyasztanak az 5G hálózatok. A technológia más szektorok fogyasztásának és kibocsátásának csökkentését is felgyorsíthatja – állapítja meg egy friss kutatás. Az elemzés szerint az 5G hálózat megfelelő kiépítésével a mobilszolgáltatók egyszerre csökkenthetik energiaköltségüket és tehetik hatékonyabbá a növekvő hálózati forgalmuk kezelését. Létezik már olyan […]

Néhány tippel segíti olvasóinkat a Yettel, ha gondjuk támadna a telefonálással – jó tudni, hogy néha csak egyszerűen a készülék újraindítására van szükség. Alapvető igényünk, hogy a mobilunkat bárhol és bármikor tudjuk használni, így sok bosszúságot okozhat, ha nem az elvárásaink szerint működik egy szolgáltatás. Nem csöng ki a telefon, […]

Az Óbudai Egyetem 5G technológiát alkalmazó mobilkommunikációs hálózat kiépítéséről írta alá partnerségi megállapodást a Yettel Magyarországgal, a stratégiai együttműködés keretében oktatás-támogatáson túl munkaerő-toborzási területeken is együttműködik mobiltársaság a felsőoktatási intézménnyel – közölte az egyetem és a mobilszolgáltató. A létrejött stratégiai megállapodás részeként az Óbudai Egyetem Bécsi úti campusának területén 5G […]