Az új ügyfelek kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad erre – derül ki a távközlési szolgáltatások használatát vizsgáló 2018-as felmérés előzetes adataiból. A felmérést készítő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye kiemelte, hogy a válaszok alapján az előfizetők csaknem kilencven százaléka […]

Megtiltotta több iPhone okostelefon modell németországi forgalmazását a müncheni tartományi bíróság, arra hivatkozva, hogy a gyártó amerikai Apple megsértette egyik volt partnere, a Qualcomm egyik szabadalmát, a tiltás csütörtökön lépett életbe, miután a szintén amerikai Qualcomm letétbe helyezte a bíróság által megkövetelt 1,34 milliárd eurós biztosítékot. Az értékpapírokból álló pénzügyi […]

Újabb sztrájkkal kezdték az évet az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói csütörtökön, továbbra is jobb fizetési és munkafeltételeket követelve. A San Fernando de Henaresben található központban tavaly november óta ez már a hetedik munkanap, amikor sztrájkkal tiltakoznak a munkavállalók. Kifogásolják, hogy a korábbi, áprilisban lejárt kollektív szerződés […]

Európai terjeszkedésre készül a legnagyobb kínai online kereskedelmi portál, az Alibaba – írta a Handelsblatt. A beszámoló szerint az Alibaba első lépésként felépít egy 220 ezer négyzetméter alapterületű bázist Belgiumban, a Liége-i repülőtér mellett. A beruházásra legkevesebb 75 millió eurót (24,5 milliárd forint) fordítanak. A bázis az Alibaba szállítmányozási leányvállalata, […]

Kínai csúcsmobil, robotporszívó, soundbar és fülhallgató – ezek az idei karácsony slágertermékei a kínai webshopokból vásárló magyarok körében. A RendeljKínait.hu adatai szerint a kínai webshopokból rendelő magyarok többsége nem hagyta az utolsó pillanatra a vásárlást és még időben megrendelte a karácsonyi ajándékokat. A statisztika szerint a vásárlók a különböző kedvezményeket […]

A fiatalokat az ár, az idősebbeket a kedvezmény mértéke érdekli a kuponok vásárlásakor – derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös elemzéséből. E szerint az internetes kuponos oldalakon az átlagos kosárérték közel négyszeresére nőtt: míg nyolc éve átlagosan 3300 forintot költöttek egy vásárlás alkalmával a legnagyobb bónuszos-kuponos […]

A lengyel vállalatiszoftver-szolgáltató InfoConsulting bejelentette elsődleges IFS partnerré (IFS Principal Partnerré) való kinevezését Csehországra, Magyarországra és Szlovákiára vonatkozóan. Elsődleges partnerként a jövőben az InfoConsulting lesz az IFS fő értékesítési és szolgáltatási csatornája a három országban, kiszolgálva az összes meglévő IFS ügyfél, valamint az új ügyfelek igényeit. Az InfoConsulting a további […]

A magyar állam 2014 május végén megvásárolta az „ANTENNA HUNGÁRIA” Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt-t (AH) a francia TDF-től. Az AH száz százalékos részvénycsomagja a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) tulajdonába került. A tranzakció – amely magában foglalja a részvényátruházást és a TDF által az AH részére nyújtott tulajdonosi […]