A csevegőprogramok térhódítását vizsgálva érdekes megállapításokra jutott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az NMHH legfrissebb kutatása szerint tény a hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos, évről évre történő visszaszorulása. Mára eljutottunk oda, hogy a „Holnap hívlak. Melyiken?” – párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy […]

Nem tiltakozott a Microsoft Magyarország az ellen, hogy a társaság egyik vezetőjét a kisvállalati kategóriában díjazták: ezzel mintegy elismerve, hogy a vállalat lecsúszott a középvállalati kategóriáról. A Microsoft Magyarország Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyik ügyvezetője, Szabó Péter lett „Az Év Cégvezetője” egy hr-magazin által megrendezett versenyen, kisvállalati […]

A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök. „A kínai népnek is törvényes joga van a fejlődéshez, és semmilyen erő nem állíthatja meg Kína tudományos és technológiai fejlődésének […]

Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugróan nagy értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben. A Londoni Értéktőzsde (LSE) és a Financial Times (FT) londoni üzleti napilap pénteken ismertetett közös elemzése szerint 2024 első három hónapjában tizenegy, egyenként legalább tízmilliárd dollár […]

Kína bírálja a félvezetők exportjára vonatkozó amerikai szabályok szigorítását, ami -szerintük- további akadályokat gördít a kereskedelem elé és növeli a bizonytalanságot a chipiparban. Az Egyesült Államok tavaly októberben exportkorlátozó szabályokat vezetett be, és olyan cégeket érintett a vita, mint az Nvidia, és az AMD. A Biden-kormányzat a múlt héten felülvizsgálta […]

A Delta Technologies Nyrt. napokban közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 százalékkal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. A célul kitűzött éves tervnek ezzel csaknem hatvan százaléka teljesült az üzleti év december végén lezárt […]

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) együttműködésben az Agrárminisztériummal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) egy uniós előírással összhangban április 1-jén digitális tápérték-jelölési rendszert indít a borászati termékekre. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt közölte, hogy az új európai uniós borcímkézési szabályok értelmében a 2023. december 8. […]

A holland kormány 2,5 milliárd eurót fordít az eindhoveni régió fejlesztésére annak érdekében, hogy a ASML chipgyártó ne helyezze át tevékenységét más országba. Micky Adriaansens gazdasági miniszter megerősítette, hogy az ASML megtartására érdekében elindított terv a szélesebb körű „Beethoven-művelet” része. A terv részeként fejlesztik a régióban a lakhatás, az oktatás, […]

A Fővárosi Törvényszék első fokon két perben is úgy ítélt, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) alapjogsértő módon vizsgálta, hogy sérültek-e a Pegasus-szal lehallgatottak jogai, ezért kötelezte az adatvédelmi hatóságot új eljárások lefolytatására.  A TASZ Pegasus-szal megtámadott ügyfelei – Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid és Németh Dániel újságírók, valamint […]

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobil appján keresztül már nem csak számos adófajtát be lehet fizetni, hanem számos hasznos információ is megtudható.   Egyre nagyobb teret hódítanak az elektronikus úton intézhető mobiltelefonos, tabletes megoldások, mivel időt és pénzt spórolnak azzal, hogy nem kell papír alapú űrlapokat töltögetni, sorban állni. A […]