Budapesten nyit új bemutatótermet az Alza.hu

Csaknem 650 millió forintos befektetéssel 5000 négyzetméteres bemutatótermet nyit az Alza.hu webáruház Budapesten. A cseh internetes áruház tavaly jelent meg Magyarországon, itteni forgalma az idei év végére eléri a tízmilliárd forintot – mondta Jaromír Ránek, az Alza.cz üzletfejlesztési igazgatója a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint az Alza Közép-Kelet Európa legnagyobb online kereskedője, tavaly éves forgalma nettó 820 millió euró (255 milliárd forint) volt. A magyar piac szerepét hangsúlyozva az üzletfejlesztési igazgató kiemelte: az Alza.hu már tavaly a nyolcadik legnagyobb magyarországi árbevételt elérő internetes áruház lett a GKI Digital összesítése szerint. Az új budapesti bemutatóteremben 1500 terméket láthatnak a vásárlók, 15 ezer termék pedig azonnal elérhető a raktárról.

A további magyarországi terjeszkedéssel kapcsolatban az üzletfejlesztési igazgató egyebek mellett elmondta: tervezik újabb termékek forgalmazását, több önkiszolgáló csomagmegőrző, AlzaBox üzembe állítását, szeretnék beindítani saját szállító cégüket, valamint saját finanszírozási szolgáltatásukat. Ránek elmondta: a top termékcsoportba a számítógépek és elektronikai eszközök tartoznak, a legnagyobb számban értékesített termékek a háztartási kisgépek, az okostelefonok, a monitorok és egyéb kiegészítők, valamint Alzak, a cég zöld kabalafigurája, plüss kiszerelésben.

Next Post

Elkeserítő az agrárium digitalizációja

csü okt 4 , 2018
ShareTweetPinShareAz Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója szerint az agrárium fejlődésének kulcsa a digitalizáció – közölte az AMC. A közlemény szerint Ondré Péter kifejtette: Magyarországon az egy év alatt megtermelt agrár jövedelmek átlaga gazdálkodónként az uniós átlag harmada, a Nyugat-Európai 80-82 ezer eurós összegnek pedig csupán tizede; emellett Magyarország hektáronként az […]
vidék, számítógép

És még ez is...