Brüsszel: trösztellenes vizsgálat az Amazon ellen

zold-konyvTrösztellenes vizsgálatot indított csütörtökön az Európai Bizottság annak kiderítésére, hogy megfelelnek-e az uniós versenyjog előírásainak az Amazon elektronikus könyvek terjesztésére vonatkozó megállapodásai. A bizottság közleménye szerint a gyanújuk szerint az amerikai internetes kiskereskedelmi óriásvállalat kiadókkal kötött megállapodásainak egyes passzusai korlátozzák a versenyt. Ezek a szerződéses feltételek azt írják elő, hogy a könyvkiadók értesítsék az Amazont arról, ha egy versenytársával kedvezőbb vagy eltérő megállapodást kötnek, helyenként azt is, hogy az Amazonnal nem köthetnek rosszabb üzletet, mint a versenytársaival.

A testület attól tart, hogy ez más e-könyv terjesztő cégek számára megnehezíti, hogy felvegyék a versenyt az Amazonnal. A bizottság fényt szeretne deríteni arra, hogy korlátozzák-e ezek a feltételek a versenyt, s végső soron megkárosítják-e a fogyasztókat a kínálat korlátozásán keresztül. Ha igen, az a domináns piaci helyzettel való visszaélésnek minősülhet. Az e-könyvek piaca az elmúlt években jelentős mértékben növekedett, az európai piac legnagyobb szereplője pedig az amerikai Amazon. A bizottság elsőként a legnagyobb forgalmat termelő német és angol nyelvű e-könyvek terjesztésére vonatkozó megállapodásokat fogja vizsgálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Áprilisban nagyot zuhant a vezetékestelefon-előfizetések száma

pén jún 12 , 2015
ShareTweetPinShareÁprilisban a teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – a hagyományos vezetékestelefon-vonalak száma a hónapban 1,221 millió (az előző hónapban 1,284 millió), a kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 805 ezer (az előző hónapban nyolcszázezer), míg az IP-alapú hangcsatornák száma 987 ezerre nőtt az előző havi 932 ezerről. A […]

És még ez is...