Britannia: az online terrorista tartalmak megtekintése is bűncselekmény lesz

A brit kormány szigorítási tervei szerint a jövőben súlyos bűncselekménynek minősülne az online felületeken megjelenő terrorista tartalmak puszta megtekintése is – mondta a brit belügyminiszter.

Amber Rudd kifejtette: terrorcselekményekre szító, gyűlöletkeltő, radikalizáló tartalmakat még ma is szinte akadálytalanul fel lehet tölteni a világhálóra, ahol e tartalmak “túlságosan könnyen, másodperceken belül” hozzáférhetővé válnak. Rudd szerint ennek véget kell vetni, mivel a terrortámadási tervek előkészületei is egyes esetekben az ilyen tartalmakat megjelenítő online felületeken történnek. Éppen ezért a brit kormány törvényi szigorítást tervez, amelynek értelmében 15 évig terjedő börtönbüntetéssel lesznek sújthatók mindazok, akik rendszeresen ilyen online tartalmakat nézegetnek – mondta a kongresszusi hallgatóság ovációja közepette a belügyminiszter.

Rudd szerint ezzel be lehet zárni egy jelentős büntetőjogi rést, ugyanis a jelenlegi törvények csak azt rendelik büntetni, ha valaki letölt és tárol terrorista tartalmakat az internetről, de az ilyen tartamak rendszeres megtekintését nem, ami “kritikus jelentőségű különbség”. Rudd bejelentette azt is, hogy a készülő törvénymódosítás alapján szintén 15 évig terjedő börtönbüntetést lehet majd kiróni azokra, akik terrorcselekmény elkövetésének céljából tesznek közzé információkat a rendőrségről vagy a brit fegyveres erőkről.

A miniszter, aki most első ízben ismertette e szigorítási terveket, felszólította a globális közösségi felületeket üzemeltető internetes vállalatokat – közvetlenül nevesítve közülük a Facebookot, a Twittert és a Google-t -, hogy sürgősen fejlesszenek ki olyan technológiai megoldásokat, amelyek megtisztítják felületeiket a terrorista, radikalizáló tartalmaktól. “Cselekedjenek haladéktalanul, tegyenek eleget erkölcsi kötelezettségeiknek” – üzente e cégeknek keddi kongresszusi felszólalásában a brit belügyminiszter.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.