Borrell: többet kell tenni a kínai dezinformációs kampányok elleni

Neville Chamberlain a hestoni repülőtéren lobogtatja a müncheni békaeszerződést, ami annyit is értEgyértelműen több pénz szükséges a kínai dezinformációs kampányok elleni harchoz, az Európai Unió országainak nem csak prédikálniuk kellene, hanem forrásokkal is támogatni a félretájékoztatás és álhírek elleni küzdelmet – jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a kínai külügyminiszterrel, Vang Jivel folytatott keddi tárgyalását követően. „Európának naiv elképzelései vannak Kínával kapcsolatban, ezzel szemben nekünk egy sokkal realisztikusabb megközelítésre lenne szükségünk ahhoz, hogy megóvjuk saját értékeinek és érdekeinket” – mondta sajtótájékoztatóján Josep Borrell. Az Európai Bizottság ismertette a dezinformáció elleni küzdelemre vonatkozó stratégiája terveit. A szövegben egyebek mellett azt írják: „Külföldi szereplők és bizonyos harmadik országok, elsősorban Oroszország és Kína, célzott befolyásolási műveleteket és félretájékoztatási kampányokat folytatnak a Covid-19-járvánnyal kapcsolatban.” Kiemelték, ennek célja a „demokratikus vita aláásása, a társadalmi megosztottság kiélezése és saját megítélésük javítása”. Borrell Kínát „stratégiai riválisként” jellemezte, de úgy vélekedett, hogy az ország globális ambíciói ellenére nem veszélyezteti a világbékét, mert nincsenek militarista törekvései, és egyelőre úgy tűnik, nem akar fegyveres konfliktusokban szerepet vállalni.

(Borell téved abban, hogy Kína nem veszélyezteti a világbékét. Gondoljunk csak Tibetre, emlékezzünk Vietnám megtámadására, de ha nem fordítjuk el a fejünket, akkor láthatjuk, hogy gőzerővel dolgoznak a Dél-kínai-tenger kisajátításán. Emlékezetes Chamberlain angol miniszterelnöknek a müncheni egyezmény megkötése után, hazatérésekor a hestoni repülőtéren mondott beszéde, amelyben kijelentette, hogy Németország és Anglia között nem kerülhet sor soha többé háborúra. Azután mágis. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tőzsdére lépett és már tejeszkedne is a Gloster

csü jún 11 , 2020
Új cég lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára: elindult a kereskedés a nagytarcsai székhelyű Gloster Infokommunikációs Nyrt. részvényeivel. A tőzsdei bevezetést megelőzően a Gloster sikeres zártkörű tőkeemelést hajtott végre. A túljegyzéssel záruló tranzakció keretében végül 100 forintos névértéken, 1,55 millió darab részvényt értékesítettek. A tranzakcióban […]
Szekeres Viktor

És még ez is...