BKK: nem nőtt az elektronikus jegyrendszer bevezetésének keretösszege

Nem változott az elektronikus jegyrendszer bevezetésének keretösszege, az üzemeltetési költségei közel kétmilliárd forinttal, míg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által nyújtott hitel lehívásához kapcsolódó költségek százmillió forinttal csökkennek – áll a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben.

A közlekedési társaság hangsúlyozta: a munkák maradéktalan ellátása érdekében az EBRD által biztosított teljes hitelkeretet lehívják, ez viszont nem jelenti a projekt teljes költségének növekedését. Az utazóközönség már 2017 nyarán találkozhat az online jegyértékesítés új formájával. Elég lesz regisztrálni a rendszerben egy névhez hozzárendelt, személyazonosításra alkalmas arcképes igazolványt, majd bankkártyás fizetéssel meg lehet vásárolni a kiválasztott terméket. Ezzel 2017 őszétől már akár önmagában az új elektronikus személyigazolvány, vagy a diákigazolvány elégséges lesz az utazási jogosultság igazolására. A nyár végén a Deák Ferenc téri metróállomáson tesztüzembe helyezik az első beléptető kapukat, valamint a Közvágóhíd utcai HÉV-állomáson az érvényesítő készülékeket is. A kapuk ugyanakkor az első időszakban még nyitva lesznek, mert az üzemelésükhez a teljes infrastruktúrát üzembe kell helyezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tűz és víz: párosuljon a piaci alapú gondolkodás a kormányzati felügyelettel

pén jún 16 , 2017
ShareTweetPinSharePiaci gondolkodással kell párosulnia a kormányzati felügyeletnek ahhoz, hogy a szupergyors internet hálózata a vállalásoknak megfelelően 2018 végére az egész országban kiépülhessen — mondta Solymár Károly Balázs. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a Szupergyors internet program (Szip) rendkívül összetett és szerteágazó feladatot jelent a […]

És még ez is...