Biztonság: mi jöhet még? IV.

virusAz ESET kutatói az előző évekhez hasonlóan elkészítették éves, a számítógépek elleni várható támadásokról szóló elemzésüket. Idén a tavalyi veszélyek mellett fokozódni fognak a célzott támadások, a fizetési rendszerekre és a dolgok internetéhez kapcsolódó támadások is.

Zsarolóprogramok, a tavalyi VirLock esete
Végül említsük meg a zsarolóprogramokat, amelyek a malware fejlesztők egyik kiemelt fenyegetése, az egyik legfontosabb eszköze lehet a következő években is. Az ilyen ransomware – gondoljunk csak a tavalyi CryptoLockerre – számos felhasználó adatát semmisítette meg, emellett pedig közvetlen anyagi kárt is okozott a védelmi pénzekkel. Sajnos azt látni, a zsarolóprogramok folyamatos továbbfejlesztése egyre nagyobb kihívás elé állítja a vírusvédelmeket és a felhasználókat. Ennek egyik legjobb példája a 2014 végén megjelenő VirLock (Win32/VirLock) névre hallgató zsarolóprogram. Elemzése során az ESET kutatói azzal szembesültek, hogy az új verziós zsarolóprogram már nem csak zárolja az áldozat eszközének képernyőjét, hanem egyúttal az első alakváltó, polimorf vírus, amely emellett megfertőzi a felhasználó fájljait. Jó hír lehet viszont, hogy a VirLock által megfertőzött fájlok visszaállításához az áldozatok letölthetik az ESET önálló mentesítő segédprogramját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Okosórák, gigantikus tévék voltak a CES sztárjai

pén jan 16 , 2015
Rengeteg újdonságot és a jövőnket meghatározó digitális trendet mutattak be Las Vegasban a nemrég zárult CES keretében. A prímet az okosórák, az önjáró autók, a gigantikus méretű tévék, a viselhető eszközök és az okosotthon alkalmazások vitték. Az okostechnológiának köszönhetően robbanásszerű fejlődés zajlik a járműiparban. Az önjáró autó már nem csak […]
okosóra

És még ez is...