Big Data, big money: jó évet zárt a Starschema

Starschema-arbevetel-grafikonAz idén várhatóan több mint nyolcvan százalékkal, egymilliárd forintra növeli árbevételét a Starschema Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – közölte a társaság az MTI-vel. (Vagy a 80 százalék, vagy az egymilliárd forint téves, mert a társaság árbevétele 2014-ben 619,723 millió forint volt. A -szerk- megj.) A magyar informatikai vállalat, mivel megrendeléseinek jelentős része a tengerentúlról érkezik, 2016 elején Amerikában is irodát nyit. A 2006-ban, két alapító fővel indult vállalat fő profilja szerint úgynevezett big data feladatokat végez, vagyis nagy mennyiségű adatokat központi tárházakba gyűjt, integrálja, átláthatóvá, üzleti döntések meghozatalához könnyen felhasználhatóvá teszi azokat.

A társaság tavaly év elején bővítette tevékenységkörét, új adatvirtualizációs megoldással a szoftverfejlesztők piacán is megjelent. Mára egy több mint hetven alkalmazottal rendelkező, komplex üzleti intelligencia (BI) szolgáltató és technológia szállító, adatelemző és döntéstámogató vállalkozássá alakult a cég. A közlemény idézi Csillag Pétert, a Starschema ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: továbbra is évi ötven-száz százalékos forgalomnövekedést tervez a cég.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ezentúl QR-kódokkal ellenőrizhető a sertéshús származása

hét dec 21 , 2015
ShareTweetPinShareA Kiváló minőségű sertés (KMS) eredetigazolási rendszer keretében okostelefonnal beolvasható QR-kóddal lehet ellenőrizni a pultban lévő sertéshús származását — nyilatkozta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke. Németh Antal közölte: a tesztüzem befejeződött, most zajlik a rendszer bevezetése. Kitért arra, hogy eddig több mint 640 vágóhíd és […]

És még ez is...