Bezárt a Yahoo e-mail szolgáltatása

 

Korábbi bejelentésének megfelelően bezárta Kínában az e-mail szolgáltatását a Yahoo, a cég keresőmotorjával ugyanakkor továbbra is az országban marad. A hírt áprilisban jelentette be a vállalat, és ezzel nem okozott különös meglepetést a Yahoo China teljesítményét figyelemmel kísérők számára. A kínai e-kereskedelmi óriáscég, az Alibaba által üzemeltetett cég teljesítménye évek óta elmarad a várakozásoktól, piaci részesedése pedig az erős kínai versenytársaknak köszönhetően az utóbbi időben elhanyagolható mértékűre zsugorodott. A hivatalos statisztikák szerint tavaly a Yahoo China mindössze a hatodik legkedveltebb e-mail szolgáltatónak számított Kínában. E-mailezőinek száma a sorban első két helyezett felhasználóinak öt százalékát sem tette ki, teljes piaci részesedése pedig még a két százalékot sem érte el. Januárban naponta átlagosan 1,9 millióan leveleztek aktívan Yahoo-s címükről az országban, ez csaknem húsz százalékos visszaesés a 2012 első havi adatokhoz képest. Az e-mailszolgáltatás bezárása a @yahoo.com.cn és a @yahoo.cn végződésű fiókok törlését jelenti, a nemzetközi fiókokat nem érinti a rendelkezés — írja az MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Moszkvában is működhet NSA-szerver

sze aug 21 , 2013
ShareTweetPinShare  Moszkvában is működhet egy szervere az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) – közölte hétfőn a Vedomosztyi című orosz napilap titkosszolgálati forrásra hivatkozva. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál (FSZB) nem adtak felvilágosítást a lapnak, amelynek azonban egy orosz titkosszolgálati forrás név nélkül nyilatkozott. Kijelentette: „gyakorlatilag 100 százalékig biztos abban”, hogy az […]
ZX-81

És még ez is...