Betegsége miatt nem vett részt a bírósági meghallgatáson a WikiLeaks alapítója

Betegsége miatt nem vett részt a londoni bírósági meghallgatásán Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója.

Assange hét évig Ecuador londoni nagykövetségén élt diplomáciai menedék védelme alatt, de április 11-én – az ecuadori nagykövet engedélyével – a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette. A letartóztatási parancsot Assange ellen a londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága adta ki még 2012. június 29-én, miután az ausztrál állampolgárságú WikiLeaks-alapító nem jelent meg a bíróság által kijelölt tárgyalási időpontban. A svéd ügyészség Assange ellen nemi erőszak gyanúja miatt folytatott nyomozást, de a vizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette és visszavonta Assange nemzetközi körözését. A londoni bíróság azonban ezután is fenntartotta a letartóztatási parancsot a bíróság előtti megjelenési kötelem megszegése miatt. Ez a brit törvények alapján önmagában is bűncselekmény, amelyért egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A londoni Southwark kerület koronabírósága e hónap elején a maximálishoz közeli, ötven hét börtönbüntetésre ítélte Assange-t.

A WikiLeaks-alapítót azonban az Egyesült Államok is körözi bizalmas amerikai kormányzati dokumentumok kiszivárogtatása miatt. Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem félmillió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét át is adta médiapartnereinek. Assange-nak, akit a londoni Belmarsh börtönben tartanak fogva, videokapcsolaton keresztül kellett volna részt vennie a kiadatási ügyével kapcsolatos londoni bírósági eljárás csütörtöki meghallgatásán, ám ügyvédje közölte, hogy Assange „nincs túl jól”. A WikiLeaks portál szóvivője a BBC rádiónak nyilatkozva ennél erőteljesebben fogalmazott, mondván: Julian Assange egészségi állapota „súlyos aggodalomra” ad okot. A szóvivő szerint a Belmarsh börtönben Assange egészsége még tovább romlott, és a WikiLeaks-alapító „drámaian lefogyott”. A WikiLeaks tudomása szerint Assange-t átszállították a börtönkórházba. Egyik ügyvédje a portálnak azt mondta: olyan rossz az egészsége, hogy „nem is lehet vele normális beszélgetést folytatni”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Jedlička új régiókat kapott

szo jún 1 , 2019
Martin Jedličkát nevezték ki Csehország, Szlovákia, Magyarországgal és az adriai régió marketingkommunikációs igazgatójának. Jedlička 2018-ban csatlakozott a Panasonichoz. Korábban az LG Electronicsnál és a T-mobile-nál dolgozott marketingmenedzserként. „Világos a feladatunk: folytatnunk kell a kommunikációt a fiatalabb generációk felé, és hatékonyan növelnünk kell a márkaismertséget, amit már tavaly is jó eredményekkel végeztünk. […]
Panasonic

És még ez is...