Beteg Kína egyik legbefolyásosabb bloggere

 

A rákkal szemben mindenki egyenlő – írta mikroblogjában az 52 éves Li Kaj-fu, Kína egyik legismertebb mikrobloggere, a Google China volt kínai vezetője, aki így hozta nyilvánosságra súlyos betegségét. Második bejegyzésében pénteken elárulta, hogy a nyirokrendszer rosszindulatú daganatát állapították meg nála. E betegséget nehéz felismerni, de a szakemberek szerint gyógyítható, legyőzhető. Péntek este a kínai keresőóriás, a Baidu használói körében a legnagyobb érdeklődést Li betegségének híre váltotta ki. Bejegyzését több mint 250 ezren továbbították, a hozzá fűzött kommentek száma meghaladta a 300 ezret. Az ország minden tájáról kívántak neki felépülést és fejezték ki szomorúságukat a hír hallatán. A tajvani Li (Lee) 1973-ban emigrált az Egyesült Államokba, középiskolába Tennessee államban járt, majd elvégezte a Columbia Egyetemet és a Carnegie Mellon Egyetem szerzett PhD tudományos fokozatot. Dolgozott az Apple-nél, majd a Microsoftnál az Egyesült Államokban, 2005-ben kerül a Google China-hoz, amelynek alapítója. Li mikroblogjának 51 millió követője van, de népszerűségét elsősorban könyveinek, nyilvános előadásainak, nyílt leveleinek köszönheti, amelyekben többek között a céltudatos tanulásra, munkára ösztönözte az egyetemi hallgatókat. Stílusával, jó szándékú lelkesítésével megnyerte elsősorban fiatal, értelmiségi közönségét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Digitális átállás: újabb adásszünet jön

sze szept 11 , 2013
  A digitális átállás első ütemében érintett területeken az adótornyok áthangolására szeptember 3-tól 24-ig kerül sor több szakaszban — áll az NMHH közleményében. Az adók az áthangolás után más frekvencián sugározzák majd a tévéműsorokat, ezért a digitális adások vételére alkalmas készülékeket (tévék, set-top-boxok) is újra kell hangolni, hogy a megszokott […]
ZX-81

És még ez is...