Beetet a Viber

Atanas-RaykovA Viber Media S.à r.l. különleges promóciót indított: június 20-án déltől június 27-ig kizárólag a magyar telefonszámmal regisztrált Viber-felhasználók a világ száz országának bármely mobil- vagy vezetékes telefonszámát korlátlanul és teljesen ingyen hívhatják a Viber Out segítségével. Magyarországot azért választotta a Viber, mert az ország közép-kelet-európai régiójának meghatározó, és egyik legdinamikusabban bővülő célpiac. „A közép-kelet-európai régió fontos a Viber számára, Magyarország pedig az innováció egyik központjaként kiemelt figyelmet kap tőlünk. A Viber korlátlan kapcsolati lehetőségeit ezért is itt mutatjuk be” – mondta Atanas Raykov, a Viber közép-kelet-európai vezérigazgatója, a telekommunikációs partneri együttműködésért felelős globális vezetője.

Raykov magyarországi trendalkotó szereplőkkel és innovatív vállalatokkal tárgyal stratégiai szövetségekről, amelyek segítségével a Viber partnereinek széles ökoszisztémáját, illetve az app jelentős számú magyarországi, közép-kelet-európai és nemzetközi felhasználóját érhetik el. Érdeklődésünkre, hogy melyek ezek a vállalatok, egyelőre nem kaptunk választ. (Cikkünk megjelenése után megérkezett a válasz: konkrétumot az nem, de annyit elárultak, hogy telekommunikációs cégekkel, marketing ügynökségekkel, véleményvezérekkel tárgyal a Viber képviselője. Nesze semmi, fogd meg jól!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem felejtették el új pályákkal bővíteni a demenciakutatást segítő játékot

ked jún 21 , 2016
ShareTweetPinShareMásfél hónapja jelentette be azt a mobiljátékát a Telekom, amellyel a demenciakutatást kívánja segíteni. Mára több mint egymillióan játszanak nap mint nap a Sea Hero Quest nevű mobiljátékkal világszerte. A Sea Hero Questhez kapcsolódó kutatásról Hugo Spiers, a Londoni Egyetem Viselkedésneurológiai Intézetének professzora így nyilatkozott: „Soha nem volt hasonló lehetőség […]

És még ez is...