Bajban az orosz távközlési vállalatok

Orosz-Allami-DumaTeljesíthetetlen feladat elé állítja az orosz távközlési-vállalatokat és a kommunikációs piac összeomlásával fenyeget az a terrorelhárítási törvénymódosítás-csomag, amelyet utolsó munkanapján fogadott el az Állami Duma – állították az elmúlt napokban orosz szakértők. Az orosz szövetségi parlament alsóháza által pénteken végleges változatban elfogadott törvénymódosítások egyebek között arra kötelezik az orosz telekommunikációs cégeket, hogy egy éven át tárolják a telefonhívások metaadatait, fél éven át pedig a hívások és az üzenetek tartalmát is. A szolgáltatóknak ehhez a százezerszeresére kellene növelniük az általuk jelenleg tárolt adatmennyiséget, az új előírás teljesítése 33 milliárd dollárnyi befektetést igényel majd (az eredeti elképzelés szerint az érintett cégeknek több évig is meg kellett volna őrizniük az információkat).

A törvény értelmében egyébként 800 ezertől egymillió rubelig (csaknem 3,4 milliótól több mint 4,3 millió forintig) terjedő bírsággal sújthatók azok a kódolt kommunikációt biztosító szolgáltatók, amelyek nem adják meg a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSzB) az üzenetek megfejtéséhez szükséges kódot. A duma által elfogadott tervezet érinti az olyan, végponttól végpontig terjedő (end-to-end) titkosítást alkalmazó szolgáltatókat, mint a Telegram, a WhatsApp, a Viber és az ICQ. Károsultja lehet a biztonságos internetes adatcserét szavatoló https protokoll, de az olyan közösségi médiumok is megsínylenék, mint a Facebook, a Twitter és az orosz VKontakte.

A Gazeta.ru hírportál által megszólaltatott szakértők szerint a változtatások a szolgáltatóknak az orosz piacról való eltűnéséhez, a szolgáltatások drágulásához és a kommunikáció tikosságának sérüléséhez vezetnek majd. A módosítások törvényerőre emelkedéséhez elnöki aláírás szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mobiltelefonra fájt a foga, kórházban fosztogatott

hét jún 27 , 2016
Kifosztás bűntett és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Életvédelmi Alosztálya Gy. Attila ötvenéves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint 2016. május 2-án 5 órakor egy debreceni egészségügyi intézmény ápolónője tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy egy ismeretlen személy bement az egyik kórterembe, ahol az […]
tolvaj

És még ez is...