Az Ubernek annyi Szlovákiában is

Leállította működését kedden éjjel Szlovákiában a fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző Uber, miután a pozsonyi járásbíróság döntésével megtiltotta a fuvarozást azoknak a személyeknek, akik nem rendelkeznek taxizáshoz szükséges engedéllyel vagy a taxizáshoz előírt paraméterű gépkocsival. A cég döntése egyelőre nem végleges, azzal a pozsonyi járásbíróság elsőfokú – a vállalatnak még nem kézbesített – döntésére reagáltak. A döntést a szlovák bíróság a koncesszióval rendelkező pozsonyi taxisok érdekvédelmi szervezetének keresete alapján hozta meg március közepén. A keresetet azután adták be a pozsonyi taxisok, hogy tavaly az Európai Unió Bírósága fuvarozási szolgáltatásnak minősítette az Ubert, amelynek így az egyes tagországokban, az ott hatályos szabályok szerint kell a működéséhez szükséges engedélyekért folyamodnia.

Szlovákiában az Uber csak Pozsonyban működött, mintegy két éve jelentek meg a piacon. Azóta a pozsonyi taxisok több tiltakozó akciót szerveztek az Uber ellen, főként azt hangoztatva, hogy a működésbeli különbségek egyenlőtlen piaci feltételeket teremtenek, s ezzel hátrányos helyzetbe hozzák a hagyományos taxisokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már megint innovációkat díjazott az Invitech

pén márc 30 , 2018
Az energiahatékonyságot, a közlekedést és a mindennapi környezet átalakítását támogató fejlesztések mellett több oktatási célú innováció is díjat nyert az Invitech Solutions pályázatán. Az októberben meghirdetett innovációs kiírásra több mint száz pályázat érkezett. A beruházási-, fejlesztési ötletek és projekttervek számára kiírt üzleti kategóriát az Energrade Kft. nyerte a vállalkozások energiahatékonyabb […]
innováció

És még ez is...