Az Oracle bejelentette 2020-as pénzügyi évének harmadik negyedéves eredményeit

2

Safra Catz OracleA 2020-as pénzügyi év harmadik negyedévében a teljes árbevétel 9,8 milliárd dollár volt, ami két százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest és három százalékos növekedést jelent konstans árfolyamon. A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó árbevétel 6,9 milliárd dollár volt, ez négy százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest és öt százalék növekedés konstans árfolyamon számítva. A Fusion ERP Cloud alkalmazások értékesítéséből származó bevétel 37 százalékos növekedést mutat az előző év harmadik negyedévéhez képest. A GAAP szerint számított működési eredmény négy százalékos növekedéssel 3,5 milliárd dollárra nőtt, a GAAP szerint számított profitráta pedig 36 százalék volt. „Kiemelkedően jó negyedévet zártunk a teljes árbevétel három százalékos növekedésével konstans árfolyamon” – mondta Safra Catz, az Oracle CEO-ja. Az előfizetésekből  – vagyis felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó – árbevétel öt százalékkal nőtt konstans árfolyamon. Ez a állandóan növekvő és megújuló előfizetéses árbevétel már a cég teljes bevételének 71 százalékát teszi ki, így lehetővé téve a profitráta folyamatos növekedését és az egy részvényre jutó eredmény nem-GAAP szerint számított kétszámjegyű növekedését a harmadik negyedévben.”

2 thoughts on “Az Oracle bejelentette 2020-as pénzügyi évének harmadik negyedéves eredményeit

  1. Igen. február végén van az aktuális, 2020-as üzelti negyedév vége.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Mint a bolondgomba: nőnek a digitális technológia szabadalmak száma

szo márc 28 , 2020
A digitális technológiában jegyezték be tavaly a legtöbb szabadalmat Európában az európai szabványügyi hivatal, az EPO jelentése szerint. Az EPO jelentése szerint több mint tíz éve első alkalommal a digitális technológiában nyújtották be a legtöbb kérelmet szabadalmi védelemre 2019-ben. A legnagyobb növekedés a digitális kommunikációs technológiában levédett szabadalmakban volt, közel […]

És még ez is...