Az okostelefon összemossa a munkát és a magánéletet

Az okostelefonokon az állandó online jelenlét miatt egyre jobban összemosódnak a munka és a magánélet határai, a dolgozó felnőtt magyar internetezők 86 százaléka használ okostelefont, és 78 százalékuk inkább dolgozik szabadidejében is alkalmanként a telefonján, csak munkaidőben is használhassa azt magáncélra.

Az eNet és a Magyar Telekom legfrissebb kutatása szerint tízből hét válaszadó szokott munkaidejében rendszeresen – legalább hetente egyszer – magánügyben telefonálni, több mint felük pedig sms-t írni vagy olvasni, csetelni, illetve e-mailezni is. A reprezentatív kutatás szerint 54 százalék nem munkával kapcsolatos böngészésre, 52 százalék közösségi média oldalak látogatására és 51 százalék az online híroldalak okostelefonon történő olvasására is szakít időt munkaidőben. A munka és a magánélet összemosódásának előnye a válaszadók 71 százaléka szerint, hogy rögtön látják a beérkező e-mailjeiket, 66 százalék szerint pedig fontos ügyben online is bármikor elérhetőek kollégáik számára. Hatékonyabban oszthatják be az idejüket 44 százalék szerint, ha kis „üresjárat” van a munkahelyükön, foglalkozhatnak magánügyekkel, és fordítva, 36 százalék szerint folyamatosan naprakészek a munkahelyi tennivalóikkal kapcsolatban. A hátrányokat illetően tízből öt válaszadó tapasztalta, hogy mivel okostelefonon szabadidejében is könnyen elérhető, kollégái akkor is őt keresik a problémáikkal, amikor éppen nem dolgozik. Tízből négy válaszadó pedig otthon sem tud igazán kikapcsolni, ha tudja, hogy okostelefonján munkaidőn kívül is elérhetőnek kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már előrendelhető a dupla kamerás Honor 6X

pén márc 3 , 2017
Már előrendelhető a Honor közel 90 ezer forintos új okostelefonja. A Honor 6X-ben villámgyors ujjlenyomat-olvasó és hátoldali dupla kamera is helyett kapott. Az 5,5 colos készüléknek az 1920×1080 pixel felbontású, 2,5D hajlított képernyővel rendelkezik. A Honor 6X előlapján egy 8 megapixeles, hátoldalán pedig egy 12 és egy 2 megapixeles kamera […]

És még ez is...