Az okosórák és okoskarkötők használói egészségtudatosabbak

Az okosórát és/vagy okoskarkötőt használók egészségtudatosabbak a nem használó társaiknál, rendszeresebben járnak szűrővizsgálatokra, nagyobb arányban sportolnak és jobban odafigyelnek a táplálkozási szokásaikra is – derült ki az eNET 2018 novemberi kutatásából.

Mind az órát, mind a karkötőt használók kétharmada minden nap szokta viselni eszközét. Az órát használók kétharmada kizárólag napközben, a karkötővel rendelkezők 60 százaléka pedig éjszaka, alvás közben is viseli az eszközét. Az okosórát és/vagy karkötőt használók között a leggyakrabban használt funkció a lépésszámlálás. Ezenfelül az órával rendelkezők 45 százaléka használja az órát hívás fogadásra/indításra és üzenetek olvasására, harmada figyeli a kalóriafogyasztását és a szívfrekvenciáját. A karkötővel rendelkezőknek is 60 százaléka monitorozza alvását és ugyancsak 60 százalék az elégetett kalória mennyiségét. A felhasználók összességében meg vannak elégedve ezen funkciók működésével és leginkább a vérnyomásmérést hiányolják az eszközökből.Az okosórát vagy okoskarkötőt viselők többet tesznek az egészségükért, és jobb is az egészségi állapotuk, mint általában a felnőtt internetezőknek – legalábbis a saját megítélésük szerint. Ez a különbség a 40 év felettiek körében látszik igazán.

Az okoseszközt viselők nagyobb arányban sportolnak, szednek étrend-kiegészítőt és járnak legalább évente szűrővizsgálatra, mint az összes felnőtt netező. Tovább szűkítve a fókuszt, a karkötősök 63 százaléka szokott sportolni, ami kiemelkedően magas aránynak tekinthető. Az okoseszközt viselők 56 százaléka jónak vagy nagyon jónak véli a saját egészségi állapotát, míg ugyanez az felnőtt internetezők mindössze 46 százalékára igaz. Az órát és/vagy karkötőt viselőket leginkább arra serkentik az eszközök, hogy többet mozogjanak, sétáljanak egy nap. Az okosórát viselők megemlítették még, hogy órájuk segítségével könnyebb a kapcsolattartás, mindig elérhetőek, a karkötővel rendelkezők pedig az általános egészségük, napi rutinjuk, táplálkozásuk monitorozására figyelnek oda jobban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

2018 Q4: Kínában csökkentek az okostelefon-eladások

csü febr 14 , 2019
ShareTweetPinShareKínában 9,7 százalékkal csökkent az okostelefonok eladása a tavalyi utolsó negyedévben. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adatai szerint a december végével záródott három hónapban a Huawei megerősítette vezető, 29 százalékos piaci részesedését Kínában az okostelefon-gyártók között. Piaci részesedése alapján a Huawei után az Oppo […]
Huawei

És még ez is...