Az NMHH labort adott át a hírközlés világnapján

A hírközlés a magyar gazdaság motorja, a hírközlés motorjai pedig azok a szakemberek, akiknek áldozatos munkája folyamatos fejlődést eredményez – jelentette ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a távközlési világnap alkalmából. Karas Monika a világnap alkalmából átadta az öt évvel ezelőtt alapított Magyari Endre-díjat, amelyet ezúttal Pados László kapott, aki az NMHH-nál egyebek mellett a digitális rádiózás és televíziózás műszaki terveinek előkészítésén és a digitális műsorszórás bevezetésének engedélyezési folyamatában vállalt aktív szerepet. (Tudomásunk szerint a digitális rádiózás magyarországi bevezetésnek még az ideje sincs kitűzve. A -szerk- megj.) Felavatták az egyetemen az NMHH támogatásából kialakított hírközlési labort is, amelynek átadóján Karas azt hangsúlyozta ki, hogy a hatóságnak kettős felelőssége az, hogy becsben tartsák az alapokat adó múltat, ami megmutatja, hogy az erőfeszítések eredménnyel járnak, és becsben tartsák a jövőképet, a víziót, ami további munkára, kutatásra és tanulásra sarkall. Kiemelte, hogy a laborok kialakítását idén is segíti a hatóság. A győri labor kialakítására az NMHH 12 millió forintot fordított. A laborban egy három méter átmérőjű parabolaantenna, antennafej, rögzítő, antennaforgató motor és adó-vevő található. Az NMHH elnöke hozzátette, hogy a hatóság az elmúlt hét évben tizenegy kreatív médialabort adott át az ország különböző egyetemein, s tavaly több felsőoktatási intézménnyel, köztük a győrivel is együttműködve hírközlési ösztöndíjprogramot indított. A programban az anyagi támogatás mellett a hallgatók a hatóság munkáján keresztül ráláthatnak a hírközlésre. Karas emlékeztetett arra is, hogy ötvenedik alkalommal ünneplik a távközlés világnapját, amelynek tizedik éve ad otthont a győri egyetem és idén ötven éves az önálló magyar frekvenciagazdálkodás is.

A távközlési világnapot 1968 óta május 17-én tartják annak emlékére, hogy 1865-ben azon a napon Párizsban húsz ország képviselői, köztük Magyarország küldötte aláírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület létrehozásáról szóló alapító okmányt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Siker: a versenyzők egyharmada volt lány egy it-versenyen

ked máj 21 , 2019
Idén a mezőny egyharmada volt lány a Nagy Digitális Kaland elnevezésű országos, általános iskolásoknak szóló informatikai versenynek, amelynek célja, hogy fejlessze a gyerekek logikai képességét és algoritmikus gondolkodását. Idén több helyszínen mintegy ezer csapat részvételével rendezték meg az ország legnagyobb gyerekeknek szóló digitális csapatversenyét – írják közleményükben a szervezők. A […]
gyermek számítógép

És még ez is...