Az NMHH 75,8 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) első fokon 72,8 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot és további hárommillió forintra annak vezető tisztségviselőjét szabálytalan szolgáltatásnyújtás miatt.

A hatóság közleménye a büntetést azzal indokolta, hogy a Magyar Telekom nem tartotta be a jogszabályi feltételeket új hírközlési hálózatának kiépítése során a Fejér megyei Ercsiben, szabálytalanul jutott versenyelőnyhöz, szolgáltatása ezért veszélyeztette az előfizetők érdekeit. Kifejtették, hogy a vállalat késve és csak hatósági felszólítás után jelentette be a tavaly márciusban befejezett hálózatot, annak kiépítését nem fejezte be határidőre és folytatta az építési jogosultság lejárta után is. Az NMHH emiatt felszólította a Magyar Telekomot, hogy nyújtson be kérelmet fennmaradási engedélyre, annak beérkezése után ráadásul – mint írták – további adatszolgáltatásra és hiánypótlásokra is szükség volt. A közlemény szerint az építmény fennmaradási engedélye csak áprilisban vált véglegessé, de már tavaly májusban megkezdte a szolgáltatást.

Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a Magyar Telekom a hírközlési jogszabályok ismeretében járt el szabálytalanul. Az ismételt jogsértésre tekintettel az NMHH – az elektronikus hírközlésről szóló törvényben nevesített mérlegelési jogkörében eljárva – a szolgáltató vezető tisztségviselőjére további hárommillió forint bírságot szabott ki. A közlemény szerint a fokozatosság és arányosság elvét követve az NMHH a szankciók mértékével is jelzi az összes piaci szereplőnek, hogy nem éri meg tudatosan eltérni a hírközlési szabályoktól.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Közel százezer informatikai eszközt kapnak iskolák

pén aug 10 , 2018
ShareTweetPinShareMintegy százezer informatika eszközzel fejleszt iskolákat az év során az állam. Közel ötvenezer tanár, a pedagógusok csaknem harmada vesz majd részt informatikai továbbképzésen, hogy a beszerzett eszközöket minél felkészültebben használják az oktatás során. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ újonnan kinevezett elnöke elmondta: idén 45 ezer laptopot és nyolcszáz osztálynyi, 24 ezer […]

És még ez is...