Az LG bemutatta az ívet, ami túlmutat önmagán

lg-flexA szórakoztató elektronikától a mobiltelefonokon át az it-megoldásokig szinte a teljes LG portfolióban megjelennek az ívelt kialakítású készülékek: a gyártó szerint az újítás túlmutat a puszta dizájnon. Az ívelésnek formának az az „alapfilozófiája”, hogy az egyenes vonal a technológiai fejlődés miatt szükségszerűen alakult ki, azaz ember alkotta forma, amely nem jellemző a természetben. Az innovációk iránya azonban mára megfordult és a természetes, ívelt formákat emeli be a csúcstechnológiás kijelzők világába. Az ívek elsőként az LG innovatív OLED TV-portfóliójában jelentek meg 2013-ban. A vállalat fejlesztőinek öt év szívós, kitartó, megalkuvást nem ismerő kutatómunkájának eredményeként dobta piacra a világ első ívelt kijelzős OLED televízióját, amelynek technológiáját az emberi szem tanulmányozása alapján hozták létre az LG mérnökei.

Az ívelt kijelzők immár nem csak a szórakoztatóelektronika, hanem az it-megoldások terén is megjelennek az LG-nél. A világ első ívelt 21:9 UltraWide monitorát, amely a 34UC97 típusszámot kapta monitort, nemrégiben mutatta be Magyarországon a gyártó. Az ívelt fejlesztések az okostelefonok világát is átértelmezik – az íves kialakítás ebben a szegmensben is a kiemelkedő látvány, a valósághű és éles kép garanciája, továbbá ergonómiai szempontból is kiemelkedő élményt nyújt — legalább is a dél-Koreai gyártó szerint. A zászlóshajó, ívelt LG G Flex2 március végétől kapható Magyarországon. A készülék elsőként a Telenor kínálatában jelenik majd meg, extra egy év kijelzőtörés-garanciával és ajándék LG Tone Pro bluetooth headsettel. A csúcsmodellt a későbbiekben más szolgáltatónál, illetve hálózatfüggetlen változatban is meg lehet majd vásárolni. Az új középkategóriás készülékpaletta pedig április során kerül a boltokba Magyarországon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Laptopért késelt: szabadlábon hagyták

hét márc 23 , 2015
ShareTweetPinShareA Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Balázs 19 éves, budapesti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. június 26-án 19 óra körüli időben a Budapest XI., Galvani utcai kollégium egyik szobájában laptopvásárlás céljából […]
laptop tolvaj

És még ez is...