Az IVSZ hívására több, mint ezer ember ünnepelte a gyengécske magyar innovációt

Épp tizedszer rendezték meg az innováció nagy ünnepét, a SMART konferenciát, idén az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szervezésében. A szervezetnek az a célja a rendezvénnyel, hogy fellendítse és katalizálja a hazai piac innovációs törekvéseit és kezdeményezéseit. A több, mint ezer vendég öt teremben követhette a legkülönbözőbb témákat, amelyeknek a fókuszában az innováció állt – viszont nem csupán technológiai megközelítésben, hanem valamennyi ágazatot és területet illetően. Helyet kap többek között a mesterséges intelligencia, a startupok, az ipar 4.0 kérdésein túl az oktatás és a közlekedés, valamint a digitalizáció egyénre való hatásai is. Major Gábor, az IVSZ főtitkára elmondta: “A digitális az új normális. Az internetnek és a digitális technológiáknak köszönhetően már sokkal alacsonyabb a belépési küszöb, az innovációhoz nem szükséges nagy befektetés – szakértelemmel és kreativitással nagy eredményeket lehet elérni. A digitális és a tárgyi környezetünk összeolvad, megváltozik ahogyan dolgozunk és élünk. Tudatosan kell átgondolnunk, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy a nyertesei legyünk ennek a változásnak.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Lezárult a Gemalto és a Thales összeolvadása

pén ápr 5 , 2019
ShareTweetPinShareA Thales 2017 decemberében tett ajánlatot a Gemaltóra, az üzletet a két vállalat a mai nappal zárta le, miután a globális versenyügyi hatóságok rábólintottak a mintegy 4,8 milliárd eurós tranzakcióra. A két vállalat együtt éves szinten 19 milliárd eurós bevétellel rendelkezik, mintegy nyolcvanezer főt foglalkoztat 68 országban és 180 országban […]

És még ez is...