Az Ipsos felmérése szerint az Uber a tömegközlekedés kiegészítője

uberA budapesti Uber-utazások közel egyharmada metróállomás közelében indul vagy végződik — derül ki a Ipsos felméréséből, amelyet az Uber felkérésére készített. Vagyis az Uber már most a tömegközlekedés kiegészítője Budapesten. A felmérésből az is kiderült: a tipikus Uber-felhasználó egyedülálló, diplomás alkalmazott vagy közép- illetve felsővezető, húszas évei végén járó fiatal. Az utasok alapvetően nagyon elégedettek az Uberrel és bátran ajánlanák barátaiknak is a szolgáltatást.

Mint kiderült, az Uber-használók jellemzően fiatalok, hatvan százalékuk 25-34 év közötti, ugyanakkor valamivel többen használják a szolgáltatást a 35-44 korosztályból, mint a 18-24 év közötti korcsoportból. A válaszadók kétharmada felsőfokú végzettséggel rendelkezik, foglalkozási státuszát tekintve 65 százalékuk alkalmazott vagy vezető. Az utazásmegosztó szolgáltatást használók közel ötven százaléka a belvárosban, 42 százalékuk pedig a főváros peremkerületeiben vagy a külvárosban él.

Az Uber platformján jelenleg 55 ezer utas és több mint ezer autóspartner regisztrált, akik az indulás óta 600 ezer utazáson vettek részt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Big Data elemzés segíthet a hálózati problémák megelőzésében

ked nov 10 , 2015
ShareTweetPinShareAz Ericsson Big Data-elemzéssel bővítette megelőző támogatási szolgáltatását, ezzel segít az üzemeltetőknek új hálózati információk megismerésében, valamint a problémák és a fenyegető hálózati incidensek okainak előrejelzésében. Ez az új funkció lehetővé teszi, hogy a szolgáltatók megfelelő időben korrekciókat alkalmazva elkerüljék azt, hogy a problémák az előfizetők számára érzékelhetővé váljanak, valamint […]

És még ez is...