Az IoT-ben látja a jövőt a Rockwell

Peter-Rozek-RockwellA Rockwell Automation idén júniusban jelentette be budapesti irodájának megnyitását. A világ egyik legnagyobb ipari automatizálási vállalatának magyarországi és romániai értékesítéséért felelős igazgatója azzal indokolta a lépést, hogy a Rockwell üzleti tevékenysége évek óta erőteljesen bővül hazánkban. Peter Rozek emellett arról is beszélt az Innoportal.hu-nak adott interjúban, hogy az IoT és az összekapcsoltság miként alakítja majd át a vállalati világot. Mint Rozek elmondta, terveik között szerepel, hogy megerősítsék a pozíciójukat a gépipari alkatrészgyártás terén. Véleménye szerint a kisebb vállalkozások is jelentős versenyelőnyre tehetnek szert, ha okosan és hatékonyan erősítik befektetéseiket a digitalizálás és az automatizáció terén.

„A dolgok internete (IoT) az iparág jövőjét jelenti, mivel ez a kapocs a fizikai és a virtuális világ között. Az IoT kapcsolja össze az embereket, a folyamatokat és az eszközöket – a szenzoroktól az okos eszközökön át a komplett rendszerekig. Az efféle összekapcsoltság segíti az események mélyebb megértését, és megkönnyíti a megfelelő döntéshozatalt is. A Rockwell Automationnél mindannyian osztjuk ezt a jövőképet, amit mi Connected Enterprise-nak,  „összekapcsolt vállalkozás” nevezünk. Ez a koncepció a technológia segítségével képes jobban összegyűjteni és elemezni az adatokat, majd mindezt cselekvőképes, real-time és hasznos információvá alakítja” — nyilatkozta Rozek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Holokauszttagadó oldalak eltávolítását rendelte el a bíróság

sze aug 31 , 2016
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte csaknem húsz olyan weboldal ideiglenes eltávolítását, amelyeken egy holokauszt tagadó könyv volt beszerezhető, illetve annak tartalma megismerhető. A megállapítható tényállás szerint egy svéd író tollából, magyar fordításban olyan könyv jelent meg Magyarországon, amelyben a szerző azt állította, hogy a […]
Bíróság

És még ez is...