Az Invitel is jól szerepelt a Formula 1-en

MarthaImre
Mártha Imre

Az idei Magyar Nagydíj közvetítése is az Invitel hálózatán keresztül zajlott. A társaság segítségével jutott el a közvetítés több millió magyarországi televíziónézőhöz, emellett a Formula 1-es csapatok, a nemzetközi sajtó munkatársai valamint olyan üzleti partnerek számára biztosította a versenypálya teljes adatkommunikációs hálózatát, mint az AT&T, a TATA vagy a PCCW. Az ideérkező csapatok, szakemberek, sportvezetők, újságírók valamint üzleti partnerek összesen 313 infokommunikációs szolgáltatást vettek igénybe, köztük 89 hangszolgáltatást, továbbá különböző sávszélességű internet szolgáltatásokat (például STM4C, STM1 áramkörök, EOSDH megvalósítással). Ahogy már az elmúlt évben is, az MTVA műholdas kapcsolat helyett az Invitel redundáns sötétszálas optikai hálózatán keresztül közvetítette a Formula 1-es szabadedzéseket, az időmérőt és magát a futamot is.

A társaság közleménye szerint a verseny ideje alatt semmilyen probléma nem merült fel. A sajtó képviselőit a bővített wifi lefedettségű Médiacenter területén három helyszínen összesen nyolc munkaállomás várta nyomtatási lehetőséggel, internet hozzáféréssel, valamint teljes körű technikai támogatással. „Míg a pályán szinte egymást követték a drámai pillanatok, és az özönvízszerű eső komoly akadályt állított a versenyzők elé, addig a verseny az Invitel szempontjából eseménytelenül zajlott, a háttérben a társaság technikai csapata – összesen 32 kollégával – folyamatosan azon dolgozott, hogy az info- és telekommunikációs hálózat most is tökéletesen működjön és az év talán legmozgalmasabb futama megszakítás nélkül juthasson el tévénézők millióinak otthonaiba” – mondta Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Négy tanács a kibertámadások elleni védekezéshez III.

pén aug 8 , 2014
ShareTweetPinShareAz eszközök helyett a viselkedésre figyeljünk! Korábban sok szervezetnél az eszközeik alapján próbálták azonosítani a hackereket. A mai kiberbűnözők azonban már egyszerűen fejlesztenek olyan szoftvereket, amelyeket szinte lehetetlen észlelni. Ezért érdemes a hagyományos védelmi módszerek mellett azokra a jelekre is figyelni, amelyeket a „betörők” okoznak: szokatlan tevékenységek a hálózaton, furcsa […]
hacker

És még ez is...