Az internetnek szüksége van minősítési rendszerre

 

Mérő László, az ELTE Gazdaságpszichológiai Központjának professzora nyitó előadásával kedden megkezdődött a kétnapos Media Hungary konferencia Siófokon. A médiumok komolyságát az értékelésük adja, amelyhez azonban megfelelő minősítési rendszer szükséges, ez viszont, miként az írott sajtónál is történt, csak hosszú idő alatt alakulhat ki – mondta a professzor az internet jövőjével kapcsolatban. Előadásának kiindulópontjaként közölte, hogy bár az internet ingyenes tartalomszolgáltatásának elindítása nélkül nem alakulhatott volna ki a világháló ma is létező formája, éppen az ingyenesség az, ami ellehetetleníti továbblépését, fejlődését és számos szereplő jövőjét. Az egyetemi tanár a megoldást a minőségi és minősített szereplők együttműködésében, kooperációjában látta, akik elérhetik, hogy az értékes tartalmakért fizessen a felhasználó. Mindez azonban a minősítési rendszer kialakulása után lehetséges – mondta.

(Sajnos a professzor úr most az egyszer butaságokat beszélt. Az internetnek sincs szüksége minősítési rendszerre, ahogy egyébként a médiumokat sem értékeli „hivatalos” szervezet. A fogyasztók az egyik esetben a kattintásukkal „értékelnek”, a másik esetben a pénztárcájuk kinyitásával. Az pedig, hogy az ingyenes tartalomszolgáltatás ellehetetleníti a számos szereplő jövőjét igaz, de csak azokét, amelyek akkor is elbuknának, ha nem lenne ingyenes tartalom lenne. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Adóztatnák az okostelefonokat

sze máj 15 , 2013
  Az okostelefonok és a táblagépek megadóztatását is javasolja egy szakértői jelentés, amely Francois Hollande francia elnök megbízásából készült az illegális internetes letöltések miatti film- és zeneipari veszteségek kompenzálásának és a digitális kultúra fejlesztésének lehetőségeiről. A művek internetes terjesztésére és jogvédelemére az előző kormány által – óriási tiltakozás mellett – […]
ZX-81

És még ez is...