Az Internet nem felejt

 

Óvatosságra inti az internetfelhasználókat az osztrák rendőrség az internetes bűncselekmények számának növekedése miatt a témában vasárnap közzétett éves jelentésében. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) beszámolója szerint 2011-ben 5112 esetben tettek feljelentést internetes bűncselekmények miatt, míg 2008-ban csak 2787 esetben. Bár nagy valószínűséggel az esetek egy jelentős része nem jelenik meg a statisztikákban, az internetes bűnözés növekedése így is egyértelműen kimutatható. Elsősorban a fiatalokat intik az adataikkal való óvatosabb bánásmódra. „Az internet nem felejt. Tartósan és nyilvánosan dokumentál. Sok felhasználó sajnos nincs tudatában ezeknek a következményeknek” – mutatott rá Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter. „Nagyobb fokú tudatosságot akarunk teremteni ezen a téren, elsősorban a fiatalok körében, akik sokat használják az internetet” – hangsúlyozta a miniszter. A BKA munkatársai az iskolákban is tartanak tájékoztató előadásokat, ezeken tavaly több mint 13 ezer iskolás vett részt. A feltárt bűncselekmények aránya 43 százalék volt tavaly. Ez öt százalékponttal kevesebb, mint 2010-ben volt. A rendőrség szerint ez annak tudható be, hogy egyre profibbak a bűnözők eszközei. A gyanúsítottak nagy része osztrák, 18 százalék német, 6,2 százalék román illetőségű volt. A magyar gyanúsítottak 1,3 százalékot tettek ki — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tülekedés az E-útdíj-rendszer kiépítésére

ked okt 9 , 2012
ShareTweetPinShare  A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt, gyorsított közbeszerzési eljárásra eddig 36 cég jelezte részvételi szándékát, de számuk még nőhet, mivel a végső jelentkezési határidő október 10. – közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az MTI-vel hétfőn. A nyertes ajánlattevővel a szerződést december első felében kötik […]
ZX-81

És még ez is...