Az infokommunikációs szektor rontja a statisztikát

gyasz2013 novemberében az ipari termelés 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővülésében elsősorban az ipari termelés motorja, a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatok eladásainak növekedése játszott szerepet — áll a Közponnti Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentésében. A vizsgált időszakban a feldolgozóipar tizenhárom alága közül hétben regisztráltak termelésbővülést, a többi alágban 0,5 és 11,6 százalék közötti volumencsökkenést mértünk az előző év azonos hónapjához képest. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés több mint egynegyedét adó járműgyártás kibocsátása 20,6 százalékkal nőtt. A második legnagyobb alág, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 11,3 százalékkal csökkent. Az iparágon belül a legnagyobb visszaesést a híradás-technikai berendezés gyártásában mértük (30,6 százalék). A feldolgozóipari rangsorban harmadik alág, a feldolgozóipari termelés egy-kilencedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 0,5 százalékkal mérséklődött, elsősorban az értékesítés közel hat tizedét adó hazai eladások visszaesése miatt; a kivitel azonban nőtt. Átlag feletti volumenbővülést regisztráltunk a közepes súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék (10,7 százalék), valamint a vegyi anyag, termék gyártásában (9,9 százalék), mind a hazai, mind a külpiaci eladások kedvező alakulása miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Pénztárgépmizéria: az Alt Cash visszautasítja a rágalmakat

sze jan 29 , 2014
ShareTweetPinShareAz Alt Cash Kft. egy több mint húsz éve tisztességesen működő jó hírnévvel bíró cég, határozottan visszautasítja azt a vádat, hogy szándékosan olyan készüléket fejlesztett volna, amellyel csalni lehet. Az pedig, hogy „hackelhető” készüléket hirdetett volna szemen szedett hazugság és aljas rágalom — olvasható a társaság közleményében. E szerint a […]
DeVito bemutat

És még ez is...