Az IBM nem B2C, hanem B2B2C vállalat

watsonA marketinget és a pénzügyi döntéseket támogató, újraértelmező technológiai lehetőségekről szólt idén az IBM Business Connect rendezvénye. Mint kiderült, a Big Data nemcsak a tervezés és elemzés módját alakítja át, de a mindennapi ügyfélelérés gyakorlatát is, sőt, akár a vállalatok szervezeti felépítését is. Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója emlékeztette a résztvevőket, hogy az it ma már nem „vasakról”, még csak nem is szoftverekről szól, hanem ügyfelekről, vásárlókról, és az ő döntéseikről, amelyekre technológiai megoldások hatással lehetnek. Az IBM ezért nem is B2C vállalatnak tekinti magát, hanem B2B2C-nek, hiszen az általa kínált megoldások célja, hogy ügyfelei a leghatékonyabban érjék el, nyerjék meg és tartsák meg saját ügyfeleiket, vásárlóikat.

A Közép-európai (CEE) régió elsőszámú IBM vezetője, David La Rose ennek az új „okos” korszaknak a legfőbb tendenciáiról beszélt. Mint elmondta, ma egy-egy megoldandó probléma kapcsán minden vonatkozó korábbi információhoz hozzáférhetünk, olyan léptékben, hogy a fejlett elemzésre komoly előrejelzések is alapozhatók. E hatalmas adatmennyiséget pedig olyan tanulni képes elemző rendszerek aknázhatják ki, mint az IBM Watsonja. La Rose az elmúlt száz nap történetéből is kiemelt két fontos együttműködést: az IBM megállapodott az Apple-lel, hogy telefonjait és tabletjeit a vállalkozások igényeit kiszolgáló alkalmazásokkal okosítja tovább, és megállapodott az SAP-val, hogy üzleti intelligencia platformját, a HANÁ-t eztán az IBM által biztosított felhőből kínálja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

eID: technikai akadályok már nincsenek

ked okt 28 , 2014
Október 13-14-én rendezték meg a VI. eID Konferenciát. A svéd PrimeKey és a portugál Multicert alapította rendezvényen, amely idén a Microsec Számítástechnikai Fejlesztő Zrt. társrendezésében jutott el Budapestre, negyven ország harminc előadója, és mintegy kétszáz szakértője vett részt. Dalos Mihályt, a Microsec Zrt. igazgatósági tagját kérdeztük. — Milyen problémákra keresték […]

És még ez is...