Az eMAG feketék örökbefogadására bíztat

fekete-macskaAz eMAG webáruház és a NOÉ Állatotthon Alapítvány bejelentették, hogy először rendezik meg a fekete állatok örökbefogadó napját.

Az eMAG Black Cat Day-t november 26-án rendezik, s a szervezők célja a fekete állatokra irányítani a figyelmet, amelyek kevésbé népszerűek a látogatók körében a hagyományos örökbefogadási napokon. (Fura, de elsőre az ugrott be, hogy ezzel a cuki állatos kampánnyal próbálják népszerűsíteni az előző napi akciójukat. Van úgy, hogy tévedünk. A -szerk- megj.) Az esemény kapcsán az eMAG figyelemfelkeltő adománygyűjtési akciót is indít az állatotthon javára a Facebook-on, így az állatbarátok egyszerűen segíthetnek egy lájkkal vagy megosztással. Az eMAG közleménye szerint a fekete állatok örökbefogadó napjával a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a fekete állatokra, amelyek az előítéletek és babonák miatt világosabb színű társaikhoz képest nehezebben találnak otthonra.

A tévhitek eloszlatása érdekében az első, hagyományteremtő eMAG Black Cat Day-re november 26-án, délelőtt 11 órától délután 13 óráig várják az érdeklődőket az állatotthon telephelyén. Az örökbefogadó napon lehetőség lesz szakértőktől állattartással kapcsolatos tanácsokat kérni, és segítségükkel a látogatók rátalálhatnak a számukra ideális kisállatra is, hiszen a leendő gazda és az állatok számára egyaránt fontos, hogy természetben, korban, igényekben is összeillőek legyenek. Továbbá, az érdeklődők a NOÉ Állatotthon önkénteseinek és gondozóinak mindennapos munkájába is betekintést nyerhetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megtévesztő nyereményjátékra figyelmeztet a Lidl

hét nov 21 , 2016
Megtévesztő, a Facebookon megjelent nyereményjátékokra hívja fel a figyelmet a Lidl Magyarország. A társaság azt közölte, hogy visszaéltek a nevével. A Lidl Facebook-oldalán arra figyelmeztet, hogy a közösségi oldalon megjelent harmincezer forint értékű vásárlási utalványos játék, illetve bármilyen emelt díjas telefonszámhoz kapcsolódó kezdeményezés nem tartozik a céghez. Ezért arra kérik […]

És még ez is...