Az első negyedéves eredmény szerint az LG azt jelenti: LenyűGöző

Az LG Electronics Inc. (LG) közzétette első negyedéves eredménybeszámolóját, amely szerint a forgalmának mintegy tíz százalékos növekedése mellett közel a duplájára növelte üzemi nyereségét.

A jelentés szerint a dél-koreai vállalat konszolidált árbevétele 2017 első három hónapjában 14,66 ezer milliárd koreai wont (12,70 milliárd dollár) tett ki, az üzemi nyereség pedig – az előzetesen közölt adatokkal összhangban – 921,5 milliárd won (798,3 millió dollár) volt. Az árbevétel éves összevetésben 9,7 százalékkal nőtt, az üzemi eredmény pedig az egy évvel korábbi közel kétszeresére emelkedett. A látványos eredménynövekedésben alapvető szerepe volt a háztartási gép és légkondicionáló üzletág nyolcéves csúcsot jelentő negyedéves nyereségének, valamint a szórakoztató elektronikai részleg rekordmagas eredményének. Az új G6 mobiltelefon és a középkategóriás okostelefonok piaci sikerének köszönhetően a mobilkommunikációs üzletág forgalma is emelkedett éves összevetésben, a járműalkatrész-divízió bevételei pedig közel ötven százalékkal nőttek — áll a társaság közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Invitel: így növelhetik a kkv-k az ügyfeleik lojalitását V.

sze máj 3 , 2017
ShareTweetPinShareA lojális ügyfelek hosszútávon biztosítják egy cég sikeres működését, miközben az elégedettségük nagy valószínűséggel újabb vásárlókat is hozhat. Ezzel szemben a mindennapi feladatok ellátása mellett az ügyvezetőknek sokszor csak kevés idejük jut arra, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak rájuk. Az Invitel összegyűjtött 6+1 jótanácsot, amelyeket megfogadva a kisvállalatok növelhetik ügyfeleik lojalitását. […]
e-mail

És még ez is...