Az elmúlt év sem a Windows Phone éve volt, és idén még rosszabb jöhet!

1

androidAndroid készülékekből tavaly 1,17 milliárdot értékesítettek, ami az idén 1,25 milliárdra, 2020-ra pedig 1,62 milliárdra emelkedik. Az Android készülékek piaci részesedése az idei 82,6 százalékról az évtized végére 84,6 százalékra duzzad. Az iOS készülékek értékesítése tavaly 20,2 százalékkal 231,5 millióra emelkedett, a készülékek eladási ára pedig a 2014-es 663 dollár után 2015-ben 713 dollár volt. Az idén az Apple okostelefonok értékesítése kissé csökken a tavalyihoz képest, az IDC által prognosztizált 231,2 milliós értékesítés 15,2 százalékos piaci részesedésnek felel majd meg. Az iOS részesedése az okostelefon piacon 269 millió készülék eladásával 14 százalékra csökken 2020-ra.

A Windows operációs rendszeren futó okostelefonok értékesítése tavaly 18 százalékkal csökkent a 2014-eshez képest. Az eladott készülékek 95 százaléka Microsoft (Nokia) márka volt. Az idén az IDC számításai szerint a tavalyinál 18,5 százalékkal kevesebb, 23,8 millió Windows okostelefont értékesítenek, ami 1,6 százalékos piaci részesedésnek felel majd meg. A 2020-ra prognosztizált 17,8 milliós értékesítéssel pedig a piaci részesedés 0,9 százalékra csökken.

One thought on “Az elmúlt év sem a Windows Phone éve volt, és idén még rosszabb jöhet!

  1. Az biztos, hogy én sem fogom az iOS tábort gyarapítani, bármilyen sokan esküsznek is rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

55 millió forintért vásárol Microsoft licenceket az MTA

ked márc 8 , 2016
Az EURO ONE Számítástechnikai Zrt. nyerte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Microsoft licencek beszerzésére kiírt nyílt eljárásban lebonyolított tenderét. Az 5169 darab munkaállomásra szóló Microsoft EES – CAMPUS Oktatási licencek mellett, számos szerverszoftvert tartalmaz a szerződés. A szerződés eredetileg becsült összértéke 57 375 900 forint, a végösszeg 55 256 610 […]
Forint

És még ez is...