Az elenyésző kissebbség felelős a letöltések 88 százalékáért

 

Az internetezők digitális tartalomfogyasztási szokásait vizsgáló brit tanulmány szerint a kalózkodó internetezők egészen kis százaléka felelős a letöltött illegális tartalom legnagyobb részéért. Éppen ez a szegmens ugyanakkor az, amely a legnagyobb hajlandóságot mutatja arra is, hogy a legális tartalomfogyasztásra pénzt áldozzon. A brit médiahatóság, az Ofcom megbízásából készült tanulmány az alapján sorolta tíz százalékos csoportokba az illegális letöltőket, hogy saját bevallásuk szerint milyen mennyiségű tartalomhoz férnek hozzá illegális úton. Az eredmények szerint a letöltők felső tíz százaléka mindössze a 12 évesnél idősebb internetező lakosság 1,6 százaléknyi arányát teszi ki, viszont éppen ők azok, akik az illegálisan letöltött tartalom 79 százalékáért felelősek. A jogsértők felső húsz százaléka az internetezők teljes számának 3,2 százalékát adja, ők összesen a jogsértések 88 százalékáért felelnek. Az adatok szerint a top húsz százalék körében a teljes internetező lakossághoz képest a 16 és 34 év közötti férfiak felülreprezentáltak. A tanulmány érdekes megállapítása, hogy magas jogsértési aránya ellenére éppen ez a top húsz százalék csoport egyben a legális tartalom 11 százalékának fogyasztója is, sőt minden egyes tartalomtípusra nézve több pénzt költenek legális tartalomfogyasztásra, mint a jogsértők fennmaradó nyolcvan százaléka — írja a hamisitasellen.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elérhetetlen lesz az NMHH

sze máj 22 , 2013
  Hálózati kimaradások miatt péntek estétől szombat hajnalig nem lesz az interneten keresztül elérhető a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hivatal közleményben jelentette be, hogy a hatóság informatikai infrastruktúráját érintő karbantartási munkálatok miatt, 2013. május 24-e, péntek 20:00 óra és 2013. május 25-e, szombat 06:00 óra között, az […]
ZX-81

És még ez is...