Az egyszerű kártyajátékok is javíthatják a stroke-os páciensek állapotát

pokerAz egyszerű kártyajátékok is segíthetnek a stroke-on átesett betegek állapotának javulásában – állapították meg kanadai kutatók. A Lancet Neurology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kártyajátékok javították a betegek mozgási képességeit, de a bingó és a Wii konzoljáték is jó hatással volt a páciensek felépülésére – írta a BBC News. A kutatók azt akarták megvizsgálni, hogy a stroke-os betegek rehabilitációjában egyre szélesebb körben alkalmazott virtuálisvalóság-játékok hatékonyabbak-e a felső végtagok mozgási képességeinek fejlesztésében, mint a hagyományos játékok.

A kanadai tudósok 141 beteget toboroztak a kutatáshoz, akiknek a véletlenszerűen kiválasztott felét Wii-vel fejlesztették, a többiek pedig hagyományos játékokat játszottak, például kártyáztak. Miközben az összes beteg megkapta a hagyományos stroke-os utókezelést, két hét alatt tíz alkalommal egy-egy óráig játszottak Wii-vel vagy kártyáztak. A kutatók szerint mindkét csoport mozgási képességei jelentősen javultak a második hét végére, majd ezt tapasztalták négy héttel később is. A tanulmány készítői megjegyezték, hogy mindkét társaság egyformán jól járt, bár azt nem határozták meg, hogy a betegek állapotában bekövetkezett javulásban mekkora része volt a hagyományos orvosi kezelésnek. Ugyanakkor korábban más kutatások azt sugallták, hogy stroke esetében a több kezelés jelentősebb fejlődést hoz a betegek állapotában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Végre: a beltéri lefedettséget is növeli a Magyar Telekom

sze jún 29 , 2016
ShareTweetPinShareA Magyar Telekom az idén már több milliárd forintot költött mobil hálózatfejlesztésre, aminek eredményeként a 4G kültéri lakossági lefedettsége hozzávetőleg 98 százalékra, a 4G-vel lefedett települések száma pedig 2753-ra emelkedett, a leggyorsabb mobilinternetet nyújtó 4G+ szolgáltatást pedig 14 városban indította el – közölte a társaság az MTI-vel. A vállalat a […]
Magyar Telekom

És még ez is...