Az EB előtt európai ügyféladatok Amerikába továbbításának ügye

birkozasA luxembourgi székhelyű Európai Bíróság (EB) elé terjesztette az ír legfelső bíróság szerdán az európai ügyféladatok Egyesült Államokba továbbításának kérdését, amely egy olyan ügyben merült fel, amely a Facebook internetes közösségi hálózat és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) között feltételezett együttműködés miatt keletkezett. Írország azért érintett az ügyben, hogy számos nagy amerikai internetes vállalkozásnak Írországban van az európai központja. Egy osztrák diákcsoport ezért ott kezdeményezett eljárást, és támadta meg a jelenleg érvényes európai-amerikai adatvédelmi megállapodást, amely abból az alaptételből indul ki, hogy az Egyesült Államokban megfelelő adatvédelmi előírások érvényesülnek, így az európai ügyféladatoknak az oda történő továbbítása nem sérti az európai adatvédelmi követelményeket.

Miután az Edward Snowden volt amerikai NSA-alkalmazott által nyilvánosságra hozott információk szerint az elektronikus jelek gyűjtésével és feldolgozásával, elemzésével foglalkozó amerikai titkosszolgálat az úgynevezett Prizma felderítő program keretében átfogó „adathalász” tevékenységet folytat az Apple, a Google, a Facebook, a Microsoft és más nagy internetes cégek ügyféladatai közt, a felperes osztrák diákcsoport szerint immár nem helytálló, ha megfelelőnek vélelmezik az amerikai adatvédelmi jogi környezetet. Ha az európai-amerikai megállapodás elbukna a jogszerűség próbáján, akkor szolgáltatók ezreinek tevékenysége sodródna a jogtalanság talajára – mondják uniós jogi szakértők. Közülük többen ezért azt valószínűsítik, hogy az unió és az Egyesült Államok valamilyen megállapodásban fogja rendezni a kérdést, mielőtt az Európai Bíróság elmarasztaló ítéletet hozna — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egyre nehezebben boldogul Kínában a Google

pén jún 27 , 2014
ShareTweetPinShareMájus vége óta a korábbinál is nehezebben vagy egyáltalán nem elérhetők a Google szolgáltatásai Kínában. A régebben sem szívesen látott vállalatra immár a kínai-amerikai ellentétek éleződése is negatív hatással van. Az amerikai internetes óriáscég jelentése szerint szolgáltatásai május vége óta lassultak le jelentős mértékben az ázsiai országban. A cég részéről […]

És még ez is...