Az e-jegyrendszert is a 4iG fejleszti

A 4iG Nyrt. és az általa megvenni szándékozott T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot. A várhatóan 2020 végére kiépülő országos rendszer nettó 11,15 milliárd forintból valósul meg, amelynek bevezetésétől a fenntartók hatékonyabb és átláthatóbb üzemeltetési körülményeket várnak a közösségi személyszállítás területén. A projektben összehangolják majd a helyközi közösségi járatok – MÁV, Volán – működését és jegyértékesítési rendszerét. A szolgáltatások versenyképességét valós idejű, interneten és mobiltelefonon is elérhető utastájékoztatás segíti majd. Közölték: az új rendszer az elektronikus jegyértékesítésen túl számos szolgáltatást biztosít, többek között integrált menetrendi rendszert, és elektronikus ügyfélszolgálatot. A helyközi közösségi közlekedés digitalizációja a közlekedéstudományi intézet felügyeletével és koordinációjával valósul meg.

A tájékoztatás szerint a nyertes konzorcium végzi az egységes jegyértékesítési rendszer kialakítását és ahhoz szükséges központi- és háttér-infrastruktúra rendszer beszerzését és komplex kiépítését. Emellett a társaságok feladata a fődiszpécseri és forgalomirányító rendszer, valamint az ügyfélszolgálati és utastájékoztató központ kialakítása, 25 érintőképernyős és vandál-biztos kültéri jegykiadó automata rendszerbe állítása. További 5300 autóbuszt szerelnek fel jegykiadó és jegyellenőrzési funkcióval rendelkező fedélzeti számítógéppel (OBU), és a szükséges hardverek, valamint szofterlicencek beszerzése, és szofverfejlesztési szolgáltatások ellátása is a konzorcium feladata. (Így első ránézésre ez a 25 érintőképernyős jegykiadó automata kevésnek tűnik egy országos rendszerhez. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elpuskázták: a központi informatikai rendszer hibáját használta ki a bukott diák

szo júl 27 , 2019
ShareTweetPinShareKözokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy zalai fiatal ellen, aki a központi informatikai rendszer hibáját kihasználva meghamisította a bukott érettségi vizsgájának dokumentumát. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerint a jelenleg 19 éves fiatalember tavaly fejezte volna be a tanulmányait az egyik […]

És még ez is...