Az Appsters Kft. belépett az IVSZ-be

 

Az Appsters 2010 végén alakult, mára a hazai mobil tartalompiac egyik vezető vállalkozásává vált, közel száz alkalmazással van jelen a piacon, megrendelői között önkormányzatok, a kormányzat és nagy nemzetközi it-cégek állnak. Összesen 210 000 végfelhasználóhoz juttatják el ügyfeleik üzeneteit. Az Appsters életében komoly fordulópontot hozhat 2012: céluk, hogy pozíciójukat megerősítve, értékesítői partnerekkel együtt tömegesen elérhetővé tegyék a kis és középvállalkozások számára a mobil tartalompiacon való megjelenést. Az Appsters célja, hogy három éven belül a régió meghatározó szereplőjévé váljon. A mobil tartalompiacon elért pozícióinkra építve bővítjük szolgáltatásainkat, és rendszerintegrátorként is szeretnénk megjelenni az it-szolgáltatások világában — olvasható az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) honlapján. Korábban azzal került a társaság a figyelem középpontjába, hogy ötmillió forintért készíttette el az alaptörvény díszkiadásának iPadre optimalizált, magyar és angol nyelvű változatát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megrendelésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Domain nével jelölnék az e-patikák biztonságosságát

szo jún 23 , 2012
ShareTweetPinShare  Az amerikai patikusok szövetsége, a National Association of Boards of Pharmacy (NABP) új megoldással kíván segíteni a vásárlóknak abban, hogy online gyógyszerbeszerzéseik során minőségi, biztonságos készítményekhez jussanak. A NAPB a domain nevek kiosztásáért és adminisztrációjáért felelős szervezet, az ICANN-nek jelezte, hogy regisztráltatni és működtetni kívánja a .pharmacy felsőszintű domain végződést, […]
ZX-81

És még ez is...