Az amerikai first lady fellépést ígér az internetes zaklatás ellen

Az amerikai elnök hitvese fellépést ígért az internetes zaklatás ellen.

A first lady a legnagyobb internetes vállalatok és közösségi platformok vezetőit látta vendégül a Fehér Házban, hogy megvitassa velük az internet kedvező és kedvezőtlen hatásait, elsősorban a gyermekekre. Melania Trump már a 2016-os elnökválasztási kampányban kifejtette, hogy Donald Trump elnökké választása esetén first ladyként elsődleges feladatának tekintené az internetes zaklatások elleni cselekvést és az internet biztonságáról folyó társadalmi eszmecsere élénkítését. Az eszmecserén jelen voltak az Amazon, a Snap, a Twitter, a Facebook, a Google és a Microsoft, valamint online biztonsággal foglalkozó két társadalmi szervezet vezető képviselői. „Tisztában vagyok azzal, hogy vannak, akik szkeptikusan fogadják, miért éppen én foglalkozom ezzel a témával. Bírálnak elkötelezettségemért, de nem hagyok fel vele. Ez nem állíthat meg engem abban, hogy azt tegyem, ami helyes” – fogalmazott köszöntő beszédében a first lady. Majd leszögezte: „egyetlen cél miatt vagyok itt, azért, hogy segítsek a gyermekeknek és a következő nemzedékünknek”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már megint karbantartják az Ügyfélkaput

pén márc 23 , 2018
A Kormányzati Portál és az Ügyfélkapu 2018.03.23-án pénteken 22.00 órától 2018.03.24-én szombat 06.00 óráig karbantartást végeznek. Ezen időszak alatt a Kormányzati Portál, valamint az Ügyfélkapu alá tartozó honlapok és szolgáltatások nem lesznek elérhetőek.

És még ez is...