Az Altiszti Akadémián oktatják majd a magyar kibervédelmi honvédeket

A napokban jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter, hogy a kormány döntése értelmében Magyarországnak erős, ütőképes honvédségre van szüksége, amely önállóan és a szövetségi rendszerben is képes ellátni feladatait a kibervédelem területén is. A miniszter kitért arra is, hogy a NATO-főparancsnok kiberszaktanácsadója magyar tábornok, Vass Sándor, s ennek kapcsán kiemelte, hogy új kihívások, kockázatok, fenyegetések jelentek meg: többek közt a kibertérben lévő fenyegetésekre is tudni kell reagálni, ehhez is kellenek kiképzett emberek. Ezért az idén elindítják a kiberakadémiát, amely Szentendrén az Altiszti Akadémián működik majd, de önálló szervezeti egységként — közölte Benkő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A magyar nagyvállalatok addig használják az elavult eszközöket, ameddig nem okoznak kritikus problémát

hét máj 6 , 2019
A magyar nagyvállalatok támogatják a felhőszolgáltatások bevezetését, és több mint kétharmaduk készít informatikai költségvetést, ami jelentős változást jelent a korábbi évekhez képest — állapította meg egy friss kutatás. A vizsgálat szerint a magyar vállalatok 72 százaléka szerint a digitalizációval olyan technológiai forradalom zajlik, ami jelentőségében minden korábbi hasonlón túlmutat. A […]
IBM személyi számítógép

És még ez is...